2022.08.16 21:47 Tonyka Olvasottság: 199x
0

Nagyot markol, keveset fog

Forognak a kerekek, mit, és hogyan kezdjem. Nem gondoltam volna, hogy gondot okoz, ritkán fordul ez elő. Csak bambulom a billentyűzetet, és vakarom a fejem.

Egyáltalán nem rossz sorozat, de kiemelkedőnek sem nevezném. Fantasy, de nem a varázslós csatározó fajtából. Csipetnyi misztikummal dolgoznak, illetve sokféle lényt, teremtményt felsorakoztatnak. Sajnos a főszereplők, és a hozzájuk kötődő eseményeken kívül nem szánnak időt ennek a világnak a bemutatására. Súlyos hiba, legalább, mint a LOTR-ban egy térképpel röpke pár percben felsorolhatták volna a földrészeket. Az ott élő lényeket, a hozzájuk kötődő legendákat, esetleges ellenségeskedéseket. Így kapunk egy katyvaszt, aminek a közepébe csöppentenek minket. Lehet, ezek az információk könyvben szerepelnek, de a sorozat nem ad különösebb magyarázatot.

Nagyot markol, keveset fog

A megvalósítás csillagos ötös. A történet érdekes, kissé szappanoperás. Tehetős hatalommal bíró családok mocskos kis titkai. Ármánykodás, cselszövés, gyilkosságok, és a kihagyhatatlan szerelem. Erre jön rá a különböző fajok közti együttélés bonyolultsága, politikai érdekek, ellentétek. Nagyrészt egy nyomozást követhetünk végig, Hatalmas meglepetések, csavarok nem igazán vannak. Az eseményeket figyelve kikövetkeztethető szinte minden. Orlando Bloomot nem tartom igazán sokra, középszerű színész. Ez a szerep valahogy nem passzol hozzá, nem igazán hiteles, szerintem a neve miatt válogatták be. Cara Delevingne, és a többiek viszont telitalálat, panasz nem lehet rájuk. Mindent összevetve, egyszer ajánlott mindenképpen, elvileg lesz második évad. Maradt nyitva bőségesen lehetőség, remélhetőleg kicsit többet kapunk majd a háttér információkból.

fantasy | misztikus | thriller

Az Orlando Bloom és Cara Delevingne főszereplésével készült sorozat egy fantasy-széria, ami egészen a viktoriánus korig repíti vissza a nézőt. A történet során megjelennek a... több»

0