Giorgos Lanthimos 2015-ös disztópikus szatírája, A homár után – görög származásához híven – az egyik legismertebb görög mondához, Iphigenia történetéhez nyúl, melyet Euripidész két színművében is feldolgozott. A történet szerint a Trójában tartó Agamemnón király lenyilazza Artemisz istennő egy szent szarvasát, amiért cserébe saját lányát, Iphigeniát kell feláldoznia a haragvó istennőnek ahhoz, hogy a görög sereg továbbhajózhasson Aulisz kikötőjéből.
Lanthimos azonban aktualizálja és napjainkba helyezve, egy hátborzongató pszichothriller formájában meséli el a több mint 3000 éves monda alapvető tanulságait.
Steven Murphy sikeres kardiológus, aki idilli életet él feleségével és gyerekeivel, azonban már az első képsoroknál érződik: valami nem stimmel ezzel az idillel. Steven abszurd barátságot tart fenn egy nyugtalanító kisugárzású kamaszfiúval, Martinnal, a családot pedig egyfajta nyomasztó ridegség jellemzi. A film első harmadában teljes átlagos, hétköznapi életképek peregnek: Steven munkája a kórházban, konferenciák, családi vacsorák, civakodó gyerekek, mégis minden jelenetben ott bujkál a feszültség, különösen Martin jelenlétekor. Minden akkor nyer értelmet, mikor Steven kisfia, Bob váratlanul lebénul: kiderül, hogy Martin nem véletlenül férkőzött a család közelébe. A fiú apja Steven kezei között halt meg a műtőasztalon, ezért Stevennek is fel kell áldoznia valakit a családjából, különben mindhárman meghalnak.
A filmet körbelengi a misztikum, szinte balladai homály uralkodik, nemcsak Martin hatalmát, hanem sokszor a szereplők viszonyrendszerét illetően is. A szereplők a görög drámákat idézve rezzenéstelen arccal és szenvtelen hangon beszélnek a leghétköznapibb és a legabszurdabb vagy épp zavarba ejtő helyzetekben is, így sokszor csak következtetni tudunk a valódi érzelmi állapotukra (pl. Anna egy ponton megjegyzi, hogy ha egyik gyerekük meghal, lehet még másik, amivel befolyásolni próbálja férje döntését, vagy a gyerekek szinte észrevétlenül próbálnak apjuk kedvére tenni).
Az erős atmoszférateremtés mellett a színészi játékok is hozzájárulnak ahhoz, hogy Lanthimos műve ilyen nagy hatást tud kelteni.
Colin Farrell (aki A homárban is főszerepet játszott) és Nicole Kidman párosa az irigylésre méltó külsőségek között, de mégis toxikusan élő házaspár szerepében. Colin Farrell, aki Agamemnónt jelképezi a sztoriban, kimaxolta a karakterében rejlő lehetőségeket, Nicole Kidman pedig ezúttal tényleg jégkirálynő, ami viszont totálisan jól áll neki. A prímet mégis Barry Keoghan hideglelős alakítása viszi, aki – Paul Danóhoz hasonlóan – már megjelenéséből adódóan is arra született, hogy pszichopata karaktereket játsszon el.
Az Egy szent szarvas meggyilkolása egy nagyon erős szerzői vízió Giorgos Lanthimostól, aki beletett mindent a lecsupaszított emberi természetről, ami semmit sem változott az utóbbi évezredek során. Nemcsak egy nem mindennapi filmélményt tett le az asztalra, de többé-kevésbé sikeresen ültette át a jelenkorba egy többezer éves görög dráma tanulságait is.
Steve, a karizmatikus sebész életében váratlanul feltűnik egy tinédzser. A fiú kezdetben megmagyarázhatatlan barátkozása, valamint érdeklődése az orvoslás iránt hamarosan... több»
Szereplők: Nicole Kidman, Colin Farrell, Alicia Silverstone, Barry Keoghan, Bill Camp
