Utólag már teljesen egyértelműnek tűnik, hogy a Train to Busan egyik legfőbb erénye az volt, hogy a zombi apokalipszis kitörésének káoszát a bambuló utasok mögött felvillanó képekbe száműzte, ahogyan címadó expressze kihajtott a szöuli pályaudvarról.
A Szöul, végállomásban pedig erre a helyszínre, illetve a cím ellenére inkább a szöuli utcákra térünk vissza másfél óra erejéig, hogy kiderüljön, mi zajlott le a busani vonat végzetes útját megelőző éjszaka. Spoiler:
Éppen ugyanaz, mint bármelyik másik zombifilmben, csak más-más helyszíneken.
A rövid bevezetés után ugyanis gyakorlatilag két szálon követhetjük az eseményeket: Hye-Sun, a prostitúcióból menekülő lány, illetve az őt kétségbe esetten kereső édesapjának és alkalmi stricijének párosa rohan végig a városon, tanújaként a teljesen összeomló egészségügyi rendszernek, a rendőrség és a hadsereg kivezénylésének és általánosságban a gyorsan elszabaduló pokolnak.
Azonban azt ettől függetlenül is a Szöul, végállomás javára lehet írni, hogy nem feltétlenül csak a zombifilmek megszokott és agyon ismételt kliséit helyezi át Koreába, hanem igyekszik valamennyi eredetiséget meríteni ebből a kulturális hatásból.
A játékidő első fele például komoly hangsúlyt helyez a hajléktalanok világára (ahonnan maga a vírus is elterjed), látványossá téve az ázsiai társadalmakra jellemző gúnyos lenézést a lecsúszott rétegek felé.
A továbbiakban ez fordul át a jóléti állam kritikájává, ahogyan az élőhalottak elől menekülő lakók azzal szembesülnek, hogy vezetőik őket is minden további nélkül hajlandók feláldozni őket a járvány megfékezése érdekében.
Továbbá a Train to Busanhoz hasonlóan itt is kifejezetten érdekesen a zombik kontrollálatlansága, „öngyilkosságra való hajlamuk”, ahol a káosz súlyosságát erősen hangsúlyozva a magaslatokról magukat öngyilkos módon levető élőhalottakkal, néha pedig egy kis humort csempészve egy autó biztonsági övébe belegabalyodó zombi kollegával megspékelve.
Ugyanakkor mindez még kevés ahhoz, hogy a Szöul, végállomás teljesen magával ragadjon, hiszen nagyon is megvannak a saját hiányosságai.
A karakterek néhol túl passzívak, helyenként komikusan teátrális gesztusaik teszik őket komolyan vehetetlenné (mondjuk ez ázsiai szokás, engem nem zavar), összességében pedig bár érdekesek lennének, hiányzik belőlük az az igazi mélység, amire a forgatókönyv építkezni tudna.
A Train to Busanhoz hasonlóan itt is túl sok a felépített feszültséget gyengítő kitérő, ráadásul itt még sokszor a zárt helyszínt sem hívhatják segítségül az alkotók a feszültség fokozására. Az animációs stílussal pedig mintha a folytatás meghatározó vizuális jegyei is eltűntek volna, egy sokkal generikusabb külsőt eredményezve.
De ennek ellenére egy nézhető, és szerethető apokaliptikus/zombi/anime, ami a horrorrajongók számára kötelező darab az egyedisége miatt.
Én, mint rajongó, természetesen megnéztem, és a fotelem kényelméből kijelenthetem, simán megérte.
80 Seoulyeok (2016)
Hye Sun és barátja Ki Woong a lány régi futtatója elől bújkálnak. Ezen az estén csúnyán összevesznek és Ki-Woong eltűnik. Hirtelen felbukkan Hye Sun apja, aki a lányáért... több»
Szereplők: Ryoo Seung-Ryong, Franciska Friede, Joon Lee, Sang-hee Lee, Shim Eun Kyung
Ázsiai zombik?