A felhőkarcoló réme, hát persze, hogy a Vico filmje

2023.07.18 14:56 Kóborló Olvasottság: 145x

2

Kétség sem férhet ahhoz, hogy gyermekkorom egyik legmeghatározóbb videókazetta-forgalmazója a Vico volt, amit a legtöbben csak úgy emlegettek, hogy a sárga színű kazettás kiadó (ami nagyrészt igaz is volt, hisz a kazettáinak a zöme valóban sárga színnel került forgalomba, de azért bőven akadt a jól ismert fekete színezetűből is), de nekem mégis a két leggyakrabban használt mottója miatt vált annyira emlékezetessé eme videókazetta-forgalmazó (az egyik: „a Vico filmjei az Ön kedvenc filmjei”, míg a másik: „hát persze, hogy a Vico filmje”). Nem kérdés, hogy számos, mára már igazi kuriózumnak avagy klasszikusnak számító filmnek volt a kiadója idehaza a Vico, de azért azt is érdemes megemlíteni, hogy elég gyakran becsúsztak a kínálatukba igencsak gyenge, avagy rém rossznak számító produkciók is. Erre egy szinte tökéletes példa A sötét torony, vagy ahogy annak idején ismerté vált, A felhőkarcoló réme.

Sokan szokták mondogatni azt, hogy „régen minden jobb volt”. Nos, mivel az elmúlt időszakban kimondottan sokat nosztalgiázok az úgynevezett VHS-korszak idejére datálható alkotások igencsak bőséges felhozatalában, ezért nálam is felmerül olykor a fentebb említett közhelyes mondat, és hát sok esetben osztom is ezt a véleményt eme időszak filmjeit látva, de jelen filmünk esetében ez most nem igazán állja meg a helyét, mert hát A sötét torony egy kimondottan rossz film lett.

Nézzük a film történetét, amit jelen esetben hárman hoztak tető alá (Robert J. Avrech, Kenneth Blackwell és Ken Wiederhornnak köszönhetjük). Ha finoman szeretném kifejezni magamat, akkor csupán annyit írnék eme hármasnak a munkájához, hogy nem igazán erőltették meg magukat a téren, hogy egy jól összerakott és szórakoztató történettel kápráztassák el a nézőket. Bár aki a trash kategóriában keresgélne magának valami korai kiadású filmet, akkor jelezném, hogy eme számítását itt bőven megtalálhatná ebben a filmben (viszont nagy kár, hogy maga a trash mint műfaj itt – 1987-ben – még nem létezett, merthogy ez időben még Troma filmekként voltak jelen a filmiparban), de gyorsan hozzáteszem még azt is, hogy semmifajta humor nincs jelen ebben a történetében, tehát a készítők egy véresen komolyan vehető filmként akarták kezelni A sötét toronyt. Arról, hogy a filmet egy percre se lehessen komolyan venni, nemcsak az ostoba története gondoskodik, hanem ráadásképp még a rém rossz színészi alakítások is. Ezt abból a szempontból tartom kissé furcsának, mert hát a film két főszerepét alakító Michael Moriarty és Jenny Agutter egyáltalán nem ennyire rossz színészek, mint amit itt letettek arra a bizonyos képzeletbeli asztalra. Talán a legjobban a filmben hallható dialógusaik voltak azok, amelyek miatt ennyire lepontoznám eme produkciót, bár azért ahogy a feszültséget próbálják adagolni, az is felér egy tőrdöféssel.

Lassú és körülményes a cselekményvezetése, ráadásul egyáltalán nem gördülékenyek az események, sok esetben éreztem azt, hogy belekezdenek valami egészen másba, az adott jelenethez egyáltalán nem illő cselekménybe, mindezt pedig valószínűleg csak azért, hogy a film nézője nehogy beszundítson az addig látottakon. Talán az egyedüli pozitívuma az volt számomra a filmnek, hogy aránylag egészen sokáig el tudták húzni a rejtély-központúságát, de mindezt valahogy nem éreztem szándékosnak, inkább csak amolyan így sikerült érzete volt mindennek.

Összegezve A sötét torony egyáltalán nem egy jól sikerült produkció, amit ráadásul nálam még a nosztalgia sem ment meg attól, hogy egy csillagra értékeljem a látottakat.