2023.10.25 14:17 JRD Olvasottság: <100x
0

Ikonikus sororzat

25 évad és több mint 280 epizód az akkori NSZK-ból. (Ma már csak Németországnak hívják, de akkoriban két részre volt osztva. NSZK-ra és NDK-ra. A első volt a Nyugat, a második a Kelet.)

A sorozat mind a mai napig hol egyik, hol egy másik csatornán fut, így gyakorlatilag bárki megnézheti.

Ikonikus sororzat

A sorozat egyébként olyan színészeket vonultatott fel, mint Klaus Maria Brandauer vagy Horst Buchholz. Azonban feltűnnek tévésorozat hírességei is. A Klinika Udoja, Sascha Hehn vagy éppen a prof, Klausjürgen Wussow.

Érdekesség, hogy 1969–1976-ig futott egy akár előzménysorozatnak is tekinthető széria, A felügyelő, melyben már feltűnik Harry Klein nyomozó is.

A legelső leforgatott epizód a Derrick történetében Az éjféli busz volt, mely végül csak a negyedik részként került bemutatásra.

A mai túlérzékeny lelkek szerint egyébként a két főszereplő karaktere gyakran bunkó, bántó, szexista és arrogáns. Legalábbis egyesek szerint.

Egyébként Magyarországon olyan nagy népszerűségnek örvendett a sorozat, hogy 1983-ban Horst Tappertet és Fritz Weppert meg is hívták a Főzőcske műsorba. Sőt találkozhattak magyar szinkronhangjaikkal is, Gálvölgyi Jánossal és Szabó Ottóval is.

A sorozatot azonban van olyan csatorna (ZDF), ami a főszereplő, Tappert náci múltja miatt már nem vetíti. Ugyanis ifjoncként Tappertet besorozták, és a Waffen-SS tagja is volt. Azonban ez csak porhintés volt a ZDF részéről a szemekbe, hiszen mind a mai napig DVD-n (ami állati sok pénzt hoz neki) árulja a sorozatot. Nos, ilyen a jóemberkedőnek mutatkozó haszonlesés.

A sorozat felvezető zenéje a mai napig sláger. Korda György Ha bűn, hogy várok rád című slágere szerintem sokaknak azonnal be is ugrik. Ráadásul Galla Miklós a dallamra paródiaszöveget is előadott.

Bármennyire is rajta van a filmtörténet pora a sorozaton, azt gondolom, hogy érdemes megnézni (bár bevallom, hogy ezt csakis szinkronnal vagyok képes).

Hogy milyen kalandokba keveredik a két nyomozó? Hogy milyen bűnügyeket oldanak meg? Hogy hány rosszfiú nyeri el méltó büntetését? Nos, ahhoz, hogy ezeket megtudd, meg kell nézned.

Szóval, filmre fel, és jó szórakozást!

78 Derrick  (1974)

dráma | krimi

Stephan Derrick nyomozó és hűséges társa, Harry Klein gyilkossági ügyeket derít fel Münchenben és környezetében. több»

0