Valamikor sok-sok évvel ezelőtt volt már szerencsém Janusz Kaminski első rendezéséhez, a Sátáni játszma című alkotásához. Az emlékeimben úgy maradt meg jelen filmünk, hogy egy kellően hangulatos, ráadásképp még egy egészen fogyasztható történettel rendelkezett (persze mindehhez gyorsan hozzáfűzném, hogy valóban nagyon rég láttam), és talán eme emlék vezérelt ahhoz a gondolathoz, hogy kicsit felfrissítsem az emlékeimet eme produkcióval kapcsolatosan. A film megnézése után ötlött fel bennem az a gondolat, amit oly sokszor szoktunk hangoztatni egy rég nem látott film esetében, miszerint hogy az emlékeimben jobbra emlékeztem vele kapcsolatosan.
Ami régről és a mostani megtekintése során is egyből feltűnt, az az operatőri munka sajátossága, ugyanis szinte alig fedezhetőek fel benne az élénkebb színek. Leginkább a barna, a szürke és a fekete színek sokrétegű árnyalata a legdominánsabb a filmben, és ez kimondottan jól passzolt a film hangulatvilágához, ugyanis a Sátáni játszma egyáltalán nem egy habkönnyű alkotás. Már maga a film forgatókönyvéből (amit Pierce Gardner készített Betsy Stahl ötlete alapján) kiérződik egyfajta sötét és komor atmoszféra, amelyet egészen jól sikerült filmre adaptálniuk. Maga a története is elég érdekes volt ahhoz, hogy a néző figyelmét a képernyőre vonzza. Oké, persze azért akadt benne jó pár erős túlzás is, amelyeken időlegesen akár kissé fenn is akadhatunk, de szerencsére volt annyira fordulatos a történetvezetése, hogy eme apróbb hibákon át tudjunk gördülni majd. Továbbá számomra plusz pontot ért az is, hogy némileg nem a teljesen sablonos történeti elemeket alkalmazták sok esetben, hanem legalább próbálkoztak egy-két váratlan húzással a filmben, és persze itt is egy filmvégi csavarral próbálták még élvezhetőbbé tenni a látottakat. Talán az egyedüli apróbb problémám a film történetével kapcsolatosan az volt, hogy némileg érezhetővé válik egyes esetekben a feleslegesség, emiatt pedig a film játékidejének a kétharmadáig eléggé komótos tempót diktál.
A filmbéli főbb karakterek egészen jól teljesítettek, ráadásul még a karakterfejlődés nyomai is felfedezhetőek rajtuk. Amit viszont kimondottan bánok e téren, hogy leginkább csak a két főszereplőre, Winona Ryderre és Ben Chaplinre fókuszáltak a készítők, pedig hát a filmet még olyan színészek erősítették, mint John Hurt (1940–2017), Philip Baker Hall (1931–2022), avagy Elias Koteas. Sajnos ezen karaktereket meghagyták tölteléknek, pedig ha egy kicsit több dominanciát kaphattak volna a filmben, akkor az sokat hozzá tudott volna tenni jelen produkciónk színvonalához.
Érdemes még két dologról szót ejteni, és sajnos egyik sem erősíti túlzottan a film pozitívumait. Az egyik Jan A. P. Kaczmarek zeneszerző gyenge munkája, ugyanis hiába láttam a filmet a napokban, már most alig emlékszem arra, hogy milyen zenei betétekkel dolgozott az úriember e film alatt. A másik negatívumom a film esetében, hogy sajnos a legtöbb számítógépes effekt túlzottan rosszul öregedett a bemutatása óta, ráadásul eme effektek legtöbbje alatt elég gyatra vágásokat alkalmaztak.
Mindent egybevéve a Sátáni játszma nálam egyértelműen a sötét atmoszférájával és az egyedi történetével marad emlékezetes, amiből azért egy erősebb produkció is születhetett volna anno, de a három csillagot azért megérdemli így is tőlem.
56 Sátáni játszma (2000)
Maya Larkin múltjának is megvannak a maga sötét foltjai, túlélt egy ördögűzést. Kemény, és zavaros múltja fogékonnyá tette a démoni erők jelenlétének érzékelésére.... több»
