Bizony néha előfordul, hogy az ember a nagy erőlködésben vagy egy váratlan helyzetben óvatlanul elengedi magát és szellent egyet. Ennek általában nincs semmi hírértéke, kivéve, ha az illető a világ egyik legnépszerűbb színésze, Tom Hanks.

Az eset, amit most világszerte felkapott a bulvársajtó még csak nem is mostanában történt, hanem röpke tizenöt évvel ezelőtt, A Da Vinci-kód forgatásán. És nem is Tom Hanks osztotta meg a nagyérdeművel, hanem színésztársa, Paul Bettany.

Kettejüknek volt egy ominózus közös jelenete a filmben, ahol Paul Bettany karaktere gyomron vágja a Tom Hanks által játszott Robert Langdont. Épp ezt a jelenetet forgatták, amikor a színész talán túlságosan is erősen találta el társát.

Az akciójelenetek forgatásán mindig sokkal nagyobb csend van mint általában, hiszen a stáb feszülten figyel, hogy minden rendben menjen, senkinek ne essen bántódása. Éppen ezért Tom Hanks szellentését, ami Paul Bettany elmondása szerint egyébként is igen-igen hangosra sikeredett, természetesen mindenki hallotta.

Tom Hanks híres a jó humoráról, ami ebben a helyzetben sem hagyta cserben. Mikor Paul Bettany kérdőn nézett rá (már csak azért is, mert nem igazán tudta hirtelen, hogyan kell egy ilyen szitut lereagálni), ő csak annyit mondott: „Mi bajod?! Miattad szellentettem!”