Aquaman 2: Ez a meglepő vámpírfilm inspirálta a filmet

Az utóbbi időben meglehetősen csendes az Aquaman 2 háza tája, nemrégiben azonban maga James Wan hintett el egy apró részletet a filmmel kapcsolatban.

A Lost Kingdom címmel mozikba kerülő Aquaman folytatásról egyelőre igencsak keveset lehet tudni, bár azt nemrégiben maga Jason Momoa jelentette be, hogy az eredeti képregényekhez hűen hősünket szőke frizurával láthatjuk majd. Mostanáig azonban “csupán” ennyi információ állt rendelkezésünkre a produkcióról.

Egy friss interjú során azonban maga James Wan árulta el, hogy az Aquaman 2 bizony jócskán tartalmaz majd horror elemeket, ráadásul egy igazi “klasszikus” szolgáltatta ehhez az inspirációt.

“Az első film sokak számára meglepetést okozott, igaz? Ez főként annak tudható be, hogy sokan nem ismerték az eredeti képregények történetét, amely lényegében egy egészen sötét és furcsa világban játszódik. Nem éreztem azonban, hogy ezt a sötét hangulatot az első részben kellene behoznom, ugyanakkor azt gondolom, hogy a folytatásban ez már könnyebben emészthető lehet mindenkinek” - jegyezte meg a rendező.

Hiába, James Want napjaink horror “nagymestereként” ismerik, így talán kevésbé is meglepő, hogy a rendező kevésbé tér el attól a formanyelvtől, amelyben igazán otthonosan érzi magát.

Wan egyébként azt is elárulta, hogy az Aquaman 2 az 1965-ben megjelent Vámpírok bolygója című filmből merít inspirációt. Mario Bava rendezése viszonylag egyszerű, mégis hatásos receptből dolgozik. A film története szerint az Argos nevű űrhajó egy ismeretlen bolygón landol, ahol a legénységet rövidesen egy démoni erő keríti hatalmába.

Az Aquaman 2 munkálatai már gőzerővel zajlanak, a premierre azonban még 2022. decemberéig kell várniuk a rajongóknak.

horror | sci-fi

Az  Argos űrhajó legénysége jeleket észlel az ismeretlennek hitt Aura bolygóról. A közelébe érve röppályájukról egy erős gravitációs tér a bolygóhoz vonzza őket. A... több»