Bruce Willis kezében a döntés, hogy ki alakítsa a fiatal John McClane-t

Sokan vannak vele úgy, hogy itt az ideje egy új (és jó) Die Hard-filmnek, elvégre Bruce Willis nem olyan öreg még, hogy ne tudná eljátszani a nagyon tökös John McClane-t, másrészt az első filmet, a Drágán add az életed!-et épp 30 éve mutatták be. A legutolsó próbálkozás pedig, a Die Hard - Drágább, mint az életed pedig nem igazán ütött nagyot. Sem a kasszáknál, sem a rajongóknál, sőt – sokan az egyik legrosszabb Die Hard-filmek tartják.

Márpedig egy franchise-tól illene szépen elköszönni, és nem úgy, hogy lehúzzák róla az utolsó bőrt, aztán hagyják egyedül, lassan kimúlni valahol egy polc magányában. Erre szeretne kísérletet tenni  Len Wiseman, aki a Die Hard 4.0 - Legdrágább az életed-et rendezte, és aki ismét egy interjúban nemrég arról nyilatkozott, hogy hiába húzódik már évek óta, a McClane hamarosan érkezik.

Még javában dolgoznak a forgatókönyvön, és még viszonylag kevés konkrét információ van a filmről, annyit már tudhatunk, hogy Willis ismét visszatér – és egy kicsit nagyobb szerepet is kap magában az előkészületekben. A film története ugyanis egy részben a 70-es években játszódna, amikor is megismerkedhetünk a fiatal McClane-el, és megtudhatjuk, hogyan lett belőle ez a nyakas, másokra nem hallgató, magát egyszemélyes hadseregnek gondoló zsaru.

A fiatal McClane alakja tehát kulcsfontosságú a film szempontjából, amelyben az esemény két szálon, párhuzamosan és eltérő idősíkokban követnék majd egymást. Megfelelő színészt még nem találtak – ám kiválasztásának nemes feladata Willis vállát is nyomaszthatja majd.

És mivel egy félig-meddig előzményfilmet terveznek az alkotók, további régi ismerősök felbukkanására is számíthatnak a rajongók: a rendező megerősítette, hogy elképzelhető, hogy a filmben felbukkan majd a fiatal Holly Gennero alakja is – és netán az idősebb verzió is? Talán ismét egymásra talál a 2. rész óta elhidegült házaspár?

Majd kiderül.