Azzal kevesen vitatkoznak, hogy a Terminátor franchise aranykora az 1991-es Terminátor 2. - Az ítélet napja klasszikussal véget is ért. Az azóta készült folytatások lehettek akármilyen látványosak is, minőségben meg sem közelítették az első két film színvonalát. De azt talán kevesen tudják, hogy James Cameron a második rész végén teljesen le is akarta zárni a történetet. Egy olyan befejezéssel, amely után nehéz lett volna értelmesen folytatni.
Ez a befejezés sokkal vidámabb lett volna, mint amit végül a mozikban láthattak a rajongók. James Cameron eredeti tervei szerint a záró képsorokon a megöregedett Sarah Connort láthattuk volna, amint egy játszótéren elégedetten figyeli az immár felnőtt és a saját gyerekével játszó Johnt, akiből mellesleg szenátor lett. Ez a befejezés végleg pontot tett volna a Skynet elleni harcra és örökre eltűntette volna az Ítélet napjának eljövetelét.
Igen ám, de végül nem ez a befejezés került a filmbe, és ennek még akkor is örülhetünk, ha tudjuk, hogy a folytatások nem érték el a várt szintet. De akkor miért is változtatta meg a terveit James Cameron?
A film forgatásakor a rendező és a produceri feladatokat ellátó Mario Kassar folyamatosan azon vitáztak, hogy mi legyen a befejezés. James Cameron a már fent említett vidám, de főleg minden kérdést megválaszoló lezárást szerette volna, Mario Kassar viszont érthetően amellett kardoskodott, hogy hagyjanak lehetőséget egy folytatásnak.
Kettejük vitáját végül Mario Kassar javaslatára egy tesztvetítés döntötte el. A célcsoportnak mindkét befejezést levetítették, ők pedig véleményezték őket. Az eredmény egyértelmű volt: a nézők szerint a vidám befejezés teljesen elütött a film többi részétől, mintha nem is abból származott volna. Mindenki egyértelműen a zordabb változatra szavazott, amely nyitva hagyta a kaput a folytatások előtt.
Így lett a Terminátor 2. - Az ítélet napja vége az, amit mindannyian ismerünk. Az már más kérdés, hogy sajnos a további filmek már nem nagyon tudtak mit kezdeni a franchise-ban rejlő hatalmas lehetőségekkel.
