73 Téboly  (2020)

Egészen új arcáról mutatkozik meg Russell Crowe a tervek szerint idén, július elején debütáló Unhinged-ben.

A film története szerint Rachel egy szokásos hétköznapi reggelen épp késésben van. A nő igyekszik ugyan eljutni a munkahelyére, a reggeli forgalmi dugó azonban nem könnyíti meg a helyzetét, az egyik közlekedési lámpánál ácsorogva pedig belefut egy idegenbe, aki úgy érzi élete teljesen jelentéktelen, épp ezért még egyszer utoljára megpróbál valamit hagyni maga után azzal, hogy Rachel és a nő szeretteinek életére tör.

Az Unghinged egy vérbeli pszichothrillernek ígérkezik, Crowe mellett pedig Caren Pistorius lesz majd látható főbb szerepben.