SpongyaBob most tényleg túl messzire ment, a cenzúra sem maradt el

A Spongyabob Kockanadrággal kapcsolatban már számos alkalommal felmerült, hogy időnként talán túlságosan is elborult mese, és hogy talán a gyerekeknek nem is kellene nézniük.

Mindebben persze van egy nagy adag túlzás is, nemrégiben azonban maga a Nickelodeon vont vissza a szériából két epizódot. A döntésüket persze hivatalosan nem indokolták, ám valószínűleg nincs is túl sok szempont a találgatásra:

A harmadik évad  Kapuzárási pánik című epizódjában Rák uram úgy érzi, hogy elröppentek az évek, majd együtt tölt hőseinkkel egy bulis estét, amely során Patrik azzal az ötlettel áll elő, hogy törjenek be egy hölgy otthonába, majd rabolják el az összes alsóneműt. Ezt talán nem is kell különösebben magyarázni.

A másik érintett rész a Kwarantined Krab, amelyben a Rozsdás Rákollóban egy járvány szabadul el, így a hatóságok a teljes épületet karantén alá vonják. A bent rekedt vendégek többsége pedig nem éppen a helyzethez mérten viselkednek. Egy ilyen sztori ezekben a nehéz időkben valószínűleg nem mutatna jó példát a gyerekeknek, így valószínűleg ez állhat a döntés mögött.

A fenti két epizód egyidejűleg minden online és streaming platformról visszavonásra került.