Tarantino végleg felhagy a rendezéssel?

Az ikonikus rendező már csak két filmet tervez.

Quentin Tarantino nem először beszél arról, hogy rendezői pályafutását tíz filmnél szeretné befejezni, és egyre inkább úgy tűnik, valóban komolyan gondolja a dolgot. A direktor legutóbbi filmje, az Aljas nyolcas a nyolcadik volt a sorban, vagyis tervei szerint már csak további két filmet fog készíteni.

Tarantino először tavaly beszélt arról, hogy hamarosan felhagy a rendezéssel, a Jeruzsálemi Filmfesztiválon azonban ismét kiállt korábbi nyilatkozata mellett.

"Úgy tervezem, hogy tíznél megállok. Vagyis már csak kettő van hátra" - árulta el a rendező, majd hozzátette, hogy ettől még könnyen előfordulhat, hogy ha lesz megfelelő sztorija, akár idősebb korában is filmezzen, azonban a tízedik filmje után alkotásokat már egyáltalán nem tekintené az általa létrehozott kánon részének. És egyelőre nincs is tervben, hogy kettőnél több filmet készítsen.

A rendező következő produkciójáról egyelőre nem sokat tudni. Korábbi nyilatkozatai szerint a Django elszabadul és az Aljas nyolcas után egy harmadik filmmel tenné teljessé a western trilógiájét, ennek részleteit azonban jelenleg még homály fedi.