Akárkitől olvastam, mindenki oda, meg vissza volt ezért a filmért, úgyhogy itt aztán tényleg kilógok a sorból. Nekem nem jött be. Értem én, hogy mit akart megmutatni Imtiaz Ali, de közel sem érte el nálam azt az eredményt, amit másoknál csont nélkül. Egy férfi, aki úgy nő fel, hogy a mesék világában érzi igazán jól magát (Ranbir Kapoor), de kénytelen a család és a társadalom nyomásának eleget tenni, és ugyanazt a szürke hétköznapi életet élni, amit előtte már minden felmenője is, találkozik álmai nőjével, aki pont azt a féktelen, zabolátlan fantáziavilágot szereti benne, amit egy szicíliai nyaralás során gyöngyként a lába elé szór, és ő hagyja elmenni ezt a lehetőséget, és visszasüllyed abba a posványba, amiből pár pillanatra kiemelkedett. Az újabb találkozás pedig nem katarzissal, hanem lemondással jár, és Deepika Padukone sem tudja belőle újból előhozni azt a szárnyaló képzeletet, ami pedig ő maga lenne. Éli a látszatéletet, és ebben is akar meghalni.
Az alapvetés szuper, a tálalás kicsit döcögős, a színészi játék Ranbir részéről meg túlzó. Nem a fantáziadús énje, az teljesen rendben van, ott igazán nem is szabad visszafognia magát, hanem a szürke kisember alteregója, na, azt túlzásba viszi. Már SRK-t sem csíptem a Rab Ne Bana Di Jodiban Suriként, annyira látszott, hogy művi a szerep, túlzó és semmi, de semmi természetes nincs benne, Ranbir valami hasonlót mutatott, csak nem annyira művit, néha-néha megcsillant valami természetesség is.
Akárkitől olvastam, mindenki oda, meg vissza volt ezért a filmért, úgyhogy itt aztán tényleg kilógok a sorból. Nekem nem jött be. Értem én, hogy mit akart megmutatni Imtiaz Ali, de közel sem érte el nálam azt az eredményt, amit másoknál csont nélkül. Egy férfi, aki úgy nő fel, hogy a mesék világában érzi igazán jól magát (Ranbir Kapoor), de kénytelen a család és a társadalom nyomásának eleget tenni, és ugyanazt a szürke hétköznapi életet élni, amit előtte már minden felmenője is, találkozik álmai nőjével, aki pont azt a féktelen, zabolátlan fantáziavilágot szereti benne, amit egy szicíliai nyaralás során gyöngyként a lába elé szór, és ő hagyja elmenni ezt a lehetőséget, és visszasüllyed abba a posványba, amiből pár pillanatra kiemelkedett. Az újabb találkozás pedig nem katarzissal, hanem lemondással jár, és Deepika Padukone sem tudja belőle újból előhozni azt a szárnyaló képzeletet, ami pedig ő maga lenne. Éli a látszatéletet, és ebben is akar meghalni.
Az alapvetés szuper, a tálalás kicsit döcögős, a színészi játék Ranbir részéről meg túlzó. Nem a fantáziadús énje, az teljesen rendben van, ott igazán nem is szabad visszafognia magát, hanem a szürke kisember alteregója, na, azt túlzásba viszi. Már SRK-t sem csíptem a Rab Ne Bana Di Jodiban Suriként, annyira látszott, hogy művi a szerep, túlzó és semmi, de semmi természetes nincs benne, Ranbir valami hasonlót mutatott, csak nem annyira művit, néha-néha megcsillant valami természetesség is.