Közösség

Vélemény:

 

78 Frequency

(2016)

Frequency

 
MMcFly2015   2017.01.30 11:58
0

Hát vége lett a 13 résznek, így van miről beszélni. A 2000-ben készült Frequency film mai napig a kedvencem, így nem volt kérdés, hogy a róla készült sorozatot is elkezdem nézni.
Az első része kifogástalan, teljesen meghozta a kedvem, és hű maradt a filmhez. A részek előre haladtával külön ki kell emelni, hogy a pillangóhatás miatt megváltozott szálakat jól kezelték. Volt egy rész amiben három különböző szálon láthatjuk a nyomozást. Az egyik '96-ban, a másik 2016-ban, a harmadik pedig a régi (már nem létező) 2007-ben, ami csak a lány emlékeiben van. Tátott szájjal bámultam, ez zseniális ötlet, ilyen részletesen a filmben nem volt idő kitérni az idősíkokra.
Sajnos aztán olyan érzésem támadt a sorozat vége fele, hogy egyetlen gyilkos után nyomozunk, és részekről részekre nyúzzák a témát, ami néhol átment unalomba. Az utolsó részek izgalmasak, de a sorozat közepén erősen érződik, hogy nem csak nyomozásról szól, hanem romantikus és családi dráma is lapul a történetben.
Soundtrack nagyon jó, minden epizód utolsó perceiben hallhatunk egyet, ami illik az adott jelenethez.
Annyi mégis bosszant, hogy csak részben zárták le a sorozatot, az évadzáró számomra gyengére sikerült, és nyitva hagyták a lehetőséget a második évadra, amiről egyenlőre nincs hír, hogy egyáltalán lesz-e. Mindenesetre heti 1 alkalommal hozta a kellő izgalmat, de még mindig azt mondom, hogy a filmet látni kell, ezt meg csak akkor, ha egy kicsit jobban bele akarunk merülni az alaptörténetbe.