Miért nem figyelik az aktuális rendezők, hogy az adott filmjük klisés és kissé lapos?
Lars Klevberg rendező és Blair Butler forgatókönyvíró, karöltve Pål Ulvik Rokseth-tel.
Kissé elaludtak.
A filmtörténelem során azért akadt néhány igencsak hányatott sorsú alkotás, melyek útja a közönségig kifejezetten nehézkesnek és körülményesnek nevezhető.
A Polaroid című sem éremesélyes a legzökkenőmentesebben bemutatott filmek versenyében, ráadásul a végeredmény tükrében viszont nyugodtan kijelenthető, hogy nem sokat veszített volna a horrorfilmes társadalom, ha erre a természetfeletti rémtörténetre a fiók rázárva marad.
Miért is?
Az előzmények kísértetiesen hasonlítanak David F. Sandberg és a Lights Out című rövidfilmjének bámulatos esetére.
A svéd direktor pár perces ijesztgetése olyan nagyszerűen sikerült, hogy néhány év múlva elkészíthette trutyivúdban az egészestés változatot (Amikor kialszik a fény), napjainkban pedig már a DC filmes gagyi univerzumában is lerakta a névjegyét (Shazam).
Persze erős a gyanúm, hogy Lars Klevberg nem fog ilyen villámkarriert befutni az „álomgyárban”, de a negyedórás rövidfilmje pont elegendőnek bizonyult, hogy megrendezhesse a mesterségesen másfél órásra duzzasztott Polaroid című filmet.
A film aztán több, mint két évig várta az ősbemutatója időpontját, ami először 2017-ről átcsúszott 2018-ra, aztán a gusztustalan Weinstein-botrány miatt úgy tűnt, hogy örökre dobozolva marad.
Az év őszén azonban érkezett a megmentő, a Lantern Entertainment (a The Weinstein Company szellemi örököse) és a 13 Films együttműködéseként végre-valahára elérte a nagyérdeműt az elátkozott kamera története.
A promóció során a The Ringhez (A kör) és a Final Destinationhöz (Végső állomás) hasonlított alkotás nyomokban valóban tartalmazza az említett darabok egyes elemeit, de a végeredmény bosszantóan középszerű lett.
A kissé introvertált középiskolás csajszi, Sarah (Madelaine Petsch) hódolójától szert tesz egy réges-régi Polaroid kamerára, a kezdeti örömet azonban hamar felváltja a rettegés.
A képeken szereplők furcsa és gyanús körülmények között haláloznak el, és a négyes baráti társaságnak kell versenyt futnia az idővel, ha nem szeretnének hasonló sorsra jutni, és kegyetlenül elmúlni, hogy szépen fogalmazzak.
A misztikusnak induló, eredetinek azért jóindulattal sem nevezhető sztori nem is indul annyira rosszul.
Van benne néhány jópofa és parás jelenet, de az idő múlásával egyre nagyobb teret kapnak a lapos és unalmas, ezerszer ismételgetett klisék, ami összességében, valljuk be, méla unalomhoz vezet.
Vizuálisan nincs különösebb gond a filmmel, a fiatal színészek elvárható alakításokat hoznak, és a rendezést sem érheti óriási kritika.
Ebben az alapfelállásban nagyjából csak ennyi potenciál van, talán valamivel tehetségesebb alkotók kezei között lehet, hogy összejöhetett volna egy maradandóbb alkotás, de erőt véve magamon, azért egyszeri szórakozásnak megteszi.
Ken Rempel, a látványtervező és Matt Likely, a művészeti vezető nem végeztek rossz munkát, és Priscilla Quintana pedig egy bombázó, ámbátor kissé tehetségtelen kiscsaj, egy igazi „eye candy”, aki legalább a szemnek kedves.
De semmi extra, mehetünk tovább.
Nálam ez 55%, és kettő csillag.
66 Polaroid (2019)
A Polaroid egyfajta kombinációja a már klasszikussá vált Kör, illetve a Végső állomás című horror-thrillernek. Bird Fitcher egy nap talál egy régi polaroid kamerát, ám hamar... több»
Szereplők: Javier Botet, Madelaine Petsch, Katie Stevens, Keenan Tracey, Kathryn Prescott
