Közösség

Vélemény:

 

70 Wheelman

(2017)

Wheelman

 
Berto49   2018.04.26 01:08
0

Egy film a Netflix kínálatából. Debütáló rendező munkája, akit bizonyára megihletett a „Locke” című film, mert ennek is a legnagyobb része autóban játszódik. Összehasonlítva azzal nyomokban sem ér fel vele, mert az egy hiteles, az életben valóban reálisnak ható történetet mesélt el. Ennek egy bankrablást elkövető két bűnöző sofőrje a főhőse (Frank Grillo), akit a 13 éves lánya és az ex felesége életével fenyegetnek, hogy mindenben engedelmeskedjék a telefonon érkező hívásoknak. A legnagyobb hibája a hiteltelenség, vagyis este játszódik a történet, de az utcák teljesen kihaltak, forgalom nincs, de a bárok környéke viszont hemzseg az emberektől. Többször valóságos golyózáporba kerül, de karcolás nélkül megússza. A párbeszédek tele vannak trágár káromkodásokkal, nyilván érzékelhetővé kellett tenni az alvilágban meghonosodott beszédmódot. Személy szerint túlságosan kimódoltnak tartom a sztorit, mert hullákat hátrahagyva, kocsikat összetörve száguldozik egy nagyvárosban, rendőrautó csak egyszer látható, de az is szirénázva elsuhan mellette. Nem jósolok a rendezőnek (Jeremy Rush) túlságosan fényes pályát.