A rendező, Hideo Gosha az 1960-as években a csambara műfaj egyik megújítója volt. Ezzel a filmjével – és a Tenchu! (Hitokiri) drámáival – Japán legjobb mozgóképeinek párosát alkotta meg. Ő maga volt a téma ötletgazdája, és még Tosiro Mifunével, a „császárral” is hajlandó volt összerúgni a port, hogy a saját elképzelései szerint valósíthassa meg ezt a filmet. (Mifune haragosan hagyta el a forgatást, ahol a főszerepet játszotta volna.) A helyébe lépő Tacuja Nakadáj viszont éppoly zseniális szamuráj lett benne, mint a „császár” volt számos másik történetben. Remek, számunkra gyakorta egzotikus részletekből összerakott, kiválóan eljátszott és fényképezett, de nem könnyű film. Lassú, sűrűn visszapillantó építkezéssel, drámai pillanatok és életszerű, a japán kardvívás összes szépségét és durvaságát megmutató vívójelenetek sokaságán át jutunk el a végső párbajig, ami éppoly kegyetlen hidegben játszódik le, mint amilyen annak a világnak az erkölcse, amelyben barátnak barátot kell ölnie, mert kiút nem létezik számukra. Igazi magas színvonalú, torokszorító dráma. Méltán odaállítható Kuroszava Akira legjobb rendezései mellé a japán Parthenonban. Az öröknek ható erkölcsi üzenetén túl a magas fokú mesterségbeli tudás sugárzásával képes lekötni korunk nézőit is. Veszít vele, aki nem ismeri meg.
A rendező, Hideo Gosha az 1960-as években a csambara műfaj egyik megújítója volt. Ezzel a filmjével – és a Tenchu! (Hitokiri) drámáival – Japán legjobb mozgóképeinek párosát alkotta meg. Ő maga volt a téma ötletgazdája, és még Tosiro Mifunével, a „császárral” is hajlandó volt összerúgni a port, hogy a saját elképzelései szerint valósíthassa meg ezt a filmet. (Mifune haragosan hagyta el a forgatást, ahol a főszerepet játszotta volna.) A helyébe lépő Tacuja Nakadáj viszont éppoly zseniális szamuráj lett benne, mint a „császár” volt számos másik történetben. Remek, számunkra gyakorta egzotikus részletekből összerakott, kiválóan eljátszott és fényképezett, de nem könnyű film. Lassú, sűrűn visszapillantó építkezéssel, drámai pillanatok és életszerű, a japán kardvívás összes szépségét és durvaságát megmutató vívójelenetek sokaságán át jutunk el a végső párbajig, ami éppoly kegyetlen hidegben játszódik le, mint amilyen annak a világnak az erkölcse, amelyben barátnak barátot kell ölnie, mert kiút nem létezik számukra. Igazi magas színvonalú, torokszorító dráma. Méltán odaállítható Kuroszava Akira legjobb rendezései mellé a japán Parthenonban. Az öröknek ható erkölcsi üzenetén túl a magas fokú mesterségbeli tudás sugárzásával képes lekötni korunk nézőit is. Veszít vele, aki nem ismeri meg.