Ismét egy 80-as évekbeli slasher horrorra akadtam, amiről egyáltalán nem hallottam még, pedig teljes mértékben megérdemelné az ismeretséget. Az 1983-ban készített Blood Rage (amit valójában csak 1987-ben mutattak be, és az eredeti címe a sokatmondó Slasher volt) egy ízig-vérig slasher, méghozzá a jobbik fajtából. Tulajdonképpen szinte majdhogynem megkapunk mindent, amiért egy igazi horrorszerető szeretheti a slasher műfaját; csak a maszkos gyilkos mint megjelenési forma nem található meg, viszont ez a fajta gyilkosábrázolás nagyon emlékeztetett a 2000-es, American Psycho című Patrick Batemanre.
Tulajdonképpen maga a film története is nagyon jó. Egyáltalán nem az az alapfelállása, amit már jó pár filmben elsütöttek, hanem csavarnak rajta egy jókorát, és ez igencsak jól is áll a produkciónak. Az is tetszett a történetében, hogy elég kegyetlen lett, szinte semmiben nem finomkodtak a készítők. Sőt. A film végén még minderre egy extra lapáttal is rátesznek az anyai szállal, ami szintén elég ütősre sikeredett (bár azért a valóságbéli hihetőségét ennek a jelenetnek erősen megkérdőjelezhetnénk, aki megnézi majd a filmet, az megérti, hogy mire is gondolok).
A színészek kimondottan jól teljesítenek, és ami még ennél is meglepőbb, a legtöbb karakter kifejezetten kedvelhető. Persze a legnagyobb alakítást Mark Soper nyújtja, aki a filmben egyszerre alakította mindkét testvért (Terryt és Toddot), rég láttam ennyire jól kivitelezett őrültet.
Szerencsére a film nemcsak jó történettel és jó színészi alakításokkal büszkélkedhet, hanem találhatók benne további pozitívumok is. Az egyik a zene, amit Richard Einhorn szállít, aki a korszaknak megfelelő olykor popos, olykor meg elektronikus szintetizátoros hangszerezést választotta a zenei betétekhez, ami kimondottan jól állt a filmnek. A másik dicsérendő dolog a produkcióban a trükkök és a maszkok, melyeket Ed French-nek köszönhetünk, aki szintén kimagasló teljesítményt nyújtott, és még 37 évnyi távlatból sem tűnt rossznak vagy idejemúltnak, hisz mostani szemmel is értékelhetők a trükkök.
A produkció egyetlen hibája számomra, hogy sajnos nem lett elég félelmetes a kész film. Vagyis inkább úgy fogalmaznék, hogy máshogy volt a hangulata félelmetes, és ez elsősorban abból adódik, hogy az őrületet máshogy ábrázolják, mint a legtöbb filmes pszichopata őrült esetében.
Nyugodt szívvel merem ajánlani a slasher rajongóknak a Blood Rage című filmet, hisz kellőképen brutális, nem spórolnak a vérrel és csonkításokkal, és még a szereplők is egészen jól teljesítenek benne.
