2022.07.16 19:36 Interfectorem Sabnock Olvasottság: <100x
2

Pedig abszolút ott volt!

Bevallom férfiasan, hogy kifejezetten nem szeretem Billy Bob Thorntont. De mikor megnéztem ezt a filmet, gyorsan átlapoztam, mikben is játszott a fickó.

Nézzük csak!

Pedig abszolút ott volt!

Halálkanyar, Rossz álmok, Szörnyek keringője, Kegyetlen bánásmód, Cut bank, A bíró és persze a Tapló Télapó 1-2.

A két Coen munkássága pedig nyilvánvaló.

Párizs, szeretlek, Nem vénnek való vidék, Buster Scruggs balladája, Kegyetlen bánásmód és a többi, és a többi!

De ígérem, egy kicsit belenézek ezek után Thornton filmjeibe, az biztos.

Nézzük, itt mit láthatunk.

Ed Crane (Billy Bob Thornton) egy teljesen átlagos fickó. Fodrászként dolgozik régóta az észak-kaliforniai Santa Rosában. Megközelítőleg ötféle frizurát vág évek óta. Szófukar, csak a szája sarkából lógó parázsló dekk biztosítja a körülötte lévőket, hogy még él, még lélegzik. Szemében megtört fény csillog, lappangó titkot sejtetve, ez azonban csalóka, ugyanis ennek az embernek nincsenek álmai, vágyai, nincsenek nagyratörő tervei, csupán megszokott napirendje. Nem több egy élő és lélegző hamutartónál. Oldalbordája, Doris (Frances McDormand), a helyi áruház könyvelője, pár heti ismeretség után vetette el magát, mondván, majd nagyon jól meglesznek. Ed persze, ha jól emlékszik rá, valamikor szerette, ma már csak abban biztos, hogy Doris főnökével, Dave-vel (James Gandolfini) csalja, de azt legalább rendszeresen.

A csendes árnyék egy utazó ügynök kétes üzleti ajánlatának hatására úgy dönt, beleszól a körülötte zajló életbe, ezzel életjelt adva magáról.

Megzsarolja a felszarvazót, a könnyű pénzt befekteti. Ed pokolian unott arccal süppedne vissza a levágott hajat pedánsan összesöprő monotóniába, ám ha a tavirózsa ugrik a békára, az nem várt következménnyel jár. Az ember, kinek az arcát már a borbélyüzletből kilépve elfelejtik a vendégek, most új életre kel, mint hamvaiból a főnix!

Az alkotás mára már klasszikussá vált, fullasztó légkörű film-noir. A 40-50 években oly divatos fény-árnyék játékára jelentős hangsúlyt fektető alkotások indították el, késői, ámde mégis dicsőséges útján.

A Coen család 1990-ben A halál keresztútján elkészítésével már jelezte, hogy tudják, miről is szólt a “fekete széria”. Az ember, aki ott se volt precízebb, a képi tökélyt és egyensúlyt megközelítő mestermunka. A fekete-fehérben való megjelenítés Coenékél nem az olcsó művészieskedés (annál sokkal több) vakvágánya. (Egyébként színes nyersanyagra forgott, csak később kapott szürke felöltőt!). Roger Deakins-szel karöltve, a színtelenségből erényt és persze előnyt kovácsolva, matematikai pontossággal megszerkesztett beállításokkal, lenyűgöző „színkavalkádot” hoztak létre Thornton szürke viaszszobra köré. A színészvezetés elsőrangú: a rutinos McDormand és Gandolfini mellett Billy Bob mindvégig uralja a vásznat. A forgatókönyv eszméletlen precíz vonalvezetése lenyűgöző!

Házi komponistájuk Carter Burwell mélabús és mégis élettel teli zongora-aláfestése teszi fel az i-re a pontot.

A Coen testvérek legtökéletesebb műve, de persze korántsem a legszórakoztatóbb. A nagy Lebowski-szintű poénáradatra ne várjon, ne számítson senki! Ez a mozi önmagában egy kétórás fanyar tréfa, egy emberről, aki ott se volt.

Én pedig megsemmisültem az élmények hatására.

Az ember, aki ott sem volt pedig beleégett az agytekervényeimbe!

Köszönöm az élményt!

Kedvenc fotelem most észre sem vettem.

Csak a filmmel voltam elfoglalva!

dráma | krimi

Egy kisvárosban Észak-Kaliforniában, 1949-ben Ed egyhangú életét éli feleségével. Egy borbélyüzletben dolgozik sógorával, de élete meglehetősen boldogtalan. Mikor megsejti,... több»

2