Leo McCarey rendező a Marx fivérekkel és más nagyszerű komikusokkal már sokakat megnevettetett, és sóhajokat is kicsalt a nézőkből olyan romantikus filmekkel, mint a Félévente randevú. De az idő foga megmutatta, hogy mégse ezek a filmjei voltak a legfontosabbak, hanem ez a könnyeket kicsaló dráma egy idősödő házaspárról.
A japán Ozu mesterműve, a Tokiói történet egyértelműen ebből a filmből nőtt ki, de meg merem kockáztatni azt az állítást, hogy sokban – pl. komplexitásban és a nüánszokban - McCarey filmje felülmúlja ezt a japán mestermunkát. Egyszerre mulatságos, romantikus, politizáló, szép, szomorú és nem utolsósorban mélyreható. És ahol a legtöbb rendező a bevált és sablonos bűnbak vagy „gonosz” szerepét kiosztotta volna, McCarey nem élt ezzel. És még számos olyan kincset tartalmaz, amelyek hozzásegítenek a szüleinkkel, vagy a gyermekeinkkel való kusza kapcsolatok kibogozásához.
Leo McCarey rendező a Marx fivérekkel és más nagyszerű komikusokkal már sokakat megnevettetett, és sóhajokat is kicsalt a nézőkből olyan romantikus filmekkel, mint a Félévente randevú. De az idő foga megmutatta, hogy mégse ezek a filmjei voltak a legfontosabbak, hanem ez a könnyeket kicsaló dráma egy idősödő házaspárról.
A japán Ozu mesterműve, a Tokiói történet egyértelműen ebből a filmből nőtt ki, de meg merem kockáztatni azt az állítást, hogy sokban – pl. komplexitásban és a nüánszokban - McCarey filmje felülmúlja ezt a japán mestermunkát. Egyszerre mulatságos, romantikus, politizáló, szép, szomorú és nem utolsósorban mélyreható. És ahol a legtöbb rendező a bevált és sablonos bűnbak vagy „gonosz” szerepét kiosztotta volna, McCarey nem élt ezzel. És még számos olyan kincset tartalmaz, amelyek hozzásegítenek a szüleinkkel, vagy a gyermekeinkkel való kusza kapcsolatok kibogozásához.