Közösség

Vélemény:

 

56 Kopogás a kunyhóban

(2023)

Próbál misztikus lenni

 
Filmelemző   2023.06.30 16:35
3

A Kopogás a kunyhóban M. Night Shyamalan kevésbé jól sikerült filmje, melyet erőltetéssel szülhetett meg, nagyon nehezen és nyögvenyelősen. Bár az alaptörténet lehetne akár jó is, rossz irányba kanyarítják a dolgokat és teljes hiteltelenségbe fullad a közepétől az egész. Valahogy nem hihetően viselkednek a karakterek, akik a végsőkig bedőlnek egy álomnak. Lehetséges az, hogy álmodunk valamit, aztán azt valóságnak hisszük, és életünket is feláldozzuk érte? Ez az, amit én nehezen tudok elképzelni. Ugyanakkor a szereplők magukévá teszik a karaktereiket, leginkább Dave Bautista a csapat vezetőjének bőrébe bújva. Amikor saját torkát vágja el, az elég ütős jelenet. Bár a film gagyi, Bautista mégis nagyot alakít benne. Nem tudtam erről a hatalmas pankrátorról, hogy tud játszani, annak dacára sem, hogy A galaxis őrzőiben nagyon jópofa, mint Drax. Gondban vagyok azzal a kérdéssel is, hogy kiknek ajánlhatnám ezt a filmet. Csak a nagyon elvont gondolkodásúak élvezhetik, szerintem. Mivel én nem vagyok az, rám kevéssé hatott. Értékelésem: 50%.