Közösség

Vélemény:

 

81 Maisie tudja

(2012)

Maisie tudja

 
ArpiHajdu és Réci   2016.11.13 23:38
1

Egy nagyon jó drámai alkotás, amelynek középpontjában egy kislány áll és a válófélben lévő szülei, akiken olyannyira elhatalmasodik az egymás iránti gyűlölet, hogy észre sem veszik, hogy van egy gyerekük, aki miatt türtőztetniük kellene magukat. Ezután ennél tovább lép a történet és mindketten lassan kezdik elfelejteni, hogy amellett, hogy karrierjük van, szülők is. Szerencsétlen gyereket ide-oda taszigálják, s szinte csak trófeaként használják a csatározásukhoz. A film drámai csúcspontja, amikor egy vadidegen viszi Maisie-t haza, mert az anyja a bárban hagyja. E mellett ott van az a két ember (Margo és Lincoln), akikkel a szülők csupán egymás agyát akarják húzni (mert fiatalabbak és szebbek, mint az ex), ám a kislány számára támaszt jelentenek és több szeretetet kap tőlük, mint a saját szüleitől. A film ismét egy kiváló példája annak, milyen tehetséges gyermekszínészekkel bír az álomgyár, hiszen a kis Onata Aprile a hátán viszi az egész filmet fiatal kora ellenére. Gyakran mondják, hogy jobb, ha a szülők akkor válnak el, amikor a gyerek még kicsi, mert akkor még nem fogja fel, mi történik körülötte, ám a film is bizonyítja, hogy ez mennyire nem igaz.