Kellemes este van, igaz, kissé csöpörög az eső, de csak olyan sétára hívogatóan, ami olyan romantikus. A csendes kis utca egyik kiskocsmája éppen bezár. Félhomály, és az utolsó vendég kilép az ajtón. A tulajdonos, Pierre Mignot (Michel Beaune) már szinte mindennel végzett, és éppen a kasszát zárja, mikor három kellemetlen alak betoppan a helyiségbe, egyikük kér egy pohár sört, és lerak az asztalra egy töltött pisztolyt.
Így kezdődik a francia filmgyártás egyik elfeledett, de mégis remekbe szabott mozija. A kíméletlen című film, amit maga Alain Delon rendezett Robin Davis segítségével, a korabeli pletykák szerint Belmondó zseniális filmjére, A profira volt egyfajta riposzt, ami szerintem nagyon jól sikerült. Annak idején is jó volt a fogadtatása, de valahogy kiment a "divatból", A profi viszont még ma is teljes fényében tündököl...
Mi is a történet dióhéjban? Jacques Darnay (Alain Delon), akit egy ékszerész meggyilkolásáért ítéltek 15 év börtönre, hamarosan szabadul. De igazán az ellopott gyémánt az, amire mindenki jogot formálna. Nem várja senki, sem család, sem rokon, sem szerető. Egyedül Mignot, aki annak idején a bűntett elkövetésében segédkezett neki. Mignot várja Darnay-t, hiszen elszámolnivalójuk van. Ráadásul akiket a háta közepére kíván, azok a nyomában loholnak, ahogy kilép a börtön kapuján.
A rendőrségtől Rouxel felügyelő (Pierre Mondy), aki szinte baráti szeretettel próbálja rábírni a lopott gyémántok átadására, aztán fiatal gengszterek és a vezetőjük, a Göndör, más nevén Sauvat (Gérard Hérold), aki elhatározza, hogy megöli Darnay-t, és megszerzi a gyémántot. Hősünk első útja a volt szeretőjéhez vezet, akivel felmelegítik a kapcsolatukat. Clarisse (Marie-Christine Descouard) ellátja pénzzel, biztosítja a szállását, visszafogadja a régi szeretőjét. Viszont Darnay tudja, hogy hamarosan meg fog halni, ha nem lép gyorsabban, mint a követői. Mignot-ot is kivégzik, és Darnay sejti, most már ő van soron...
Rövidesen Clarisse-t is megölik, ekkor Darnay bekattan. Menekülne, de dönt, meg kell bosszulnia barátja és szerelme gyilkosait. Ebben pedig egy gyönyörű cinkost is talál Nathalie (Anne Parillaud) személyében, aki Darnay régi barátjának, Gino Ruggierinek (François Périer) a fiatal és gyönyörű szeretője, aki már szabadulna a zsarnoki férfitől. Egyszóval. Darnay-t mindenki üldözi, és mindenkinek a gyémánt kell, még a korrupt rendőröknek is. Darnay viszont rafinált, és senkiben sem bízik. Csak simán bosszúra szomjazik.
A zene, mint minden Delon filmben, itt is zseniális, és a dallamok fülbemászóak. Tényleg jó munkát végzett Christian Dorisse. Az operatőri munka nekem kettős... Pro és kontra. Szépen játszik a színekkel, a fénnyel és az árnyékokkal Jean Tournier, de vannak számomra érthetetlen kamerabeállítások is, mint például az indokolatlan felgyorsítása a mozinak, amikor a kocsival mennek, először Darnay és Clarisse, majd Ruggieri és Darnay. Érthetetlen és indokolatlan, nem is értem, szerintem ez komoly baki. Ezeket viszont bőven kárpótolja a feszült légkör, a feszes tempó, Delon karizmája, a valós élethelyzetek bemutatása, és nem utolsó sorban Anne Parillaud gyönyörű teste.
Egy alulértékelt, de annál jobb, izgalmasabb, eseménydúsabb mozija a francia ikonnak, ahol Delon mint rendező és mint színész is tökéletesen megállja a helyét. Nagy szerencsénkre Belmondo és Delon "párharcából" jobbnál jobb filmek születtek, és ők, mint a legutolsó bölények, ha már nem lesznek, ismét szegényebbek leszünk, hiszen nemcsak hírességek, de egyben példaképek is az utókornak. Isten áldja, Monsieur Delon, maradjon még sokáig közöttünk!
