A film megjelenésekor a kritikák inkább pozitívak voltak, kiemelve a film autentikusságát és realisztikusságát, ami a lóversenyzést illeti. A film történetét átlagosnak, viszont a színészek alakítását kiemelkedőnek vélték.
William Holden ezt a filmjét – hasonlóan több másik, az Alkony sugárút (1950) és A 17-es fogolytábor (1953) között forgatott filmjéhez– nem tartotta jelentősnek karrierje előmozdítása szempontjából.
A "kölyköt" játszó Johnny Stewart ebben és az 1953-as "Last of the Comanches" című filmben szerepelt összesen filmes karrierje során. Stewart 1954-ig TV-sorozatokban volt látható, majd végleg eltűnt a képernyőről. Az egykori színész 2019-ben ünnepelte 85. születésnapját.
A film legtöbb jelenetét egy igazi lóversenypályán és istállókban vették fel.
A filmet 1952. március 12-én mutatták be a New York-i Paramount Theater-ben.