Egykor híres voltam

Na hát ha a Netflix így folytatja, senki nem mossa le róluk, hogy tudnak ők jó filmeket is szállítani. Ez egy remekül nézhető, maga után jó érzést hagyó darab. A kiöregedett nyálas fiúzenekar frontembere 20 évvel a zenekar széthullása után sz*póágon van, és az útját próbálja megtalálni, sikertelenül. Aztán találkozik a fura gyerekkel, akivel nagy párost alkotnak. Egykor híres srácnak volt egy öccse, de már nincs sajnos. Aki figyel, ezzel a szomorú körülménnyel kapcsolatban fel fog fedezni egy transzcendens szálat, de nem az a lényeg, hanem az csak egy bónusz, meg különben se kell túlgondolni. Egykor híres srác, fura gyerek, fura gyerek anyuja és egykor híres másik srác egyaránt cipel némi lelki terhet, de a film ezekbe nem ránt bele mélyen, és a végén még happy endet is kapunk. A néző végig a komfortzónáján belül marad, a rendező kíméletes, nem inzultál minket. Leo Long, aki a fura gyereket játssza, és a stáblistán neki kellene a második helyen állnia, igencsak nagyszerűen alakít, nagy tehetség. Ja, még valami: az egykor híres srác, ahogy az ujjaimon kiszámoltam, a 2000-es évek elején volt híres, de a hangzás, amit szállít így a visszatérni vágyó idősebb korában, már inkább az 1980-as évekből való, és nekem nagyon bejön. Éljenek a 80-as évek, egy időben divat volt azt gondolni, hogy azok sz*r idők voltak, de közben micsoda zenék, micsoda zenekarok ömlöttek ránk, egyfajta aranykor volt. A film megtekintése minden korosztály számára ajánlott.

Érdekes és jó a történet, bár meglepetés nincs benne, de olyan egyszerű, emberközeli, nincs az a hollywoodi érzése az embernek. Vannak benne kicsit unalmas részek is, de egyszer megéri megnézni.

Egy emberközpontú történet, ezért a magas pontszám. Jó volt a zene fejlődésének követése is, hogy lesz egy egyszerű dallamból a végleges verzió.

Ha valakit igazán meghatnak a szellemi betegségekkel küzdők történetei, akik ki akarnak törni a sztereotípiákból, akkor annál ez a film betalál. Filmelméleti szempontból nem valami jó.