El tudom képzelni, hogy Ranbir Kapoor egyetemi évei alatt hasonlóképpen élhetett, mint ebben a filmben Sid. Adott az elég erős anyagi háttér (apuka Rishi Kapoor, anyuka Netu Singh), a Kapoor família pedig elég nagy név ahhoz, hogy bármit megengedhess... Többen magának.
Sid csak él bele a világba, felelőtlen, a hitelkártyáját lobogtatja, és egyetlen órán sem lehetett látni az egyetem alatt. (Ismerős? A Lakshyában Hrihtik Roshan hasonló figurát alakít). Apuka (Anupam Kher csodálatos alakításában) csak csendben gyötrődik, fizeti a fia hitelkártyáját, aki otthon lakik, a cseléd mos rá, anyját pedig mindig kitessékeli a szobából, ha rendet akar rakni.
De vége az egyetemnek, és Sid még mindig nem nőtt fel. És erre a nagy gyerekre egyszer csak rádől a világ.
Helyt áll-e? Megáll-e a saját lábán? Talál-e értelmes célt az életének? Felnő-e egyáltalán?
Nagyon tetszett, hogy semmi tanmese íze nem volt, egyszerűen csak a kiút-keresésről, az identitásról, a jelenlegi társadalmi és generációs szakadékokról beszélt őszintén, mégis viccesen. Néha tényleg nagyon sajnáltam Sidet, mert szegényem, egyszerűen csak nem értette. Alapjában jó ember, csak senki nem magyarázta el neki.
Imádom Konkona Sen Sarmát. Korosztályának egyik legjobb színésznője. Akármelyik filmben láttam (Aaje Nachle!, Luck by Chance, Laaga Chunari Mein Daag) mindegyikben nagyszerűt alakított. Itt sem volt másképp. Nincs szüksége segédeszközökre, a szeme rebbenéséből lehet tudni, mit érez. Örültem neki.
Nagyon tetszett!
