Ismét David Cronenberg után szabadon.
Jönnek a törökök!
Igazán ritkán találkozom török horrorfilmekkel, így aztán hamarjában rávetettem magam az oszmánok Baskin című kifejezetten borzongató alkotására.
Most, a mozi megtekintése után annyit bizton állíthatok, hogy egy valóban egyedi ízű, abszolút nem mindennapi élményben volt részem, viszont már az is biztos, hogy ez a film nem fog bekerülni a kedvenceim örökös ranglistájára, hiszen nem egy mindennap nézhető alkotás.
Azt egyből le is szögezhetem, hogy a produkciónak nem a történet a fő erőssége.
A gore és a splatter, a hentelős részek sokkal hangsúlyosabban szerepelnek és ütnek hatalmasat.
A rövid, de igencsak félelmetes felvezetés után (amelyben egy éjszaka felébredő kisfiú találja magát szorult helyzetben) egy kis csapatnyi kifejezetten ordenáré, már-már az idióta Torrente-módra bunkó és harsány módon viselkedő rendőrrel ismerkedhetünk meg, akiket egy lepukkant étteremből szólít el a „szolgálunk és védünk” kötelesség. Éjszakai bevetésük célja elég homályos: egy baljós és félelmetes kúriát kell meglátogatniuk, ahonnan erősítést kért néhány társuk. A célállomás felé közeledve lesodródnak az útról, és ezzel kezdetét veszi a nem mindennapi rémálom.
A Baskin az a film, aminek az esetében a rémálomszerű jelző abszolút nem túlzás. Az első egész estés filmjét jegyző Can Evrenol láthatóan a rémálmok és borzalmak logikája mentén építette fel az alkotását, és biztos-ami-biztos alapon a sajátos és érdekes narratíva mellett még deklaráltan meg is idézi a rossz álmok világát.
Hozzátéve, néha hihetetlenül ütős és félelmetes képsorokat láthatunk, ami még engem is meglepett.
A film abból a szempontból pedig majdnem tökéletes, hogy valóban egy hamisítatlan rémálom-esszenciát kínál.
A profi fényképezés, a hangulatos zene, a brutális és sokkoló képek, a sejtelmes alakok, a vérrel borított, szétszaggatott testek, a homályos magyarázatok és a játékidő második felében végtelenül lassan történő borzalmak mind-mind beleillenek a koncepcióba, és tökéletesen ellátják a funkciójukat. Nálam még az is alátámasztotta a rémálomszerűséget, hogy bizonyos történeti elemeknek (pl. a kulcsnak) csak a film szövetén belül van szimbolikus értelme, viszont, ha józan ésszel belegondolunk, logikátlan baromság az egész – ez a fajta, „az álmomban még volt értelme…” aspektus szintén átérezhető volt számomra, ha a saját álmaimat vettem alapul.
Viszont a következetesen végigvitt koncepciónak sajnos áldozatául esik a hagyományos értelemben vett történet, a tempó még tűrhető, a dramaturgia és a végül a számomra oly fontos horrorfilm-élmény nagy része is. Bár maguk a színészek alapvetően jól játszanak (külön kiemelném a törpe növésű és iszonytató mutánsfejű Mehmet Cerrahoglut, akit elképesztően megtaláltak az ördögi „Apa” szerepére), de az ellenszenves, papírmasé karakterrel bíró főszereplőkért nincs az az ember, aki izgulna.
Maga a főhős Arda (Gorkem Kasal) sem igazán szerethető vagy különösen egyedi figura, csak úgy „ottragad” a vásznon. A néző nem igazán talál a rendőrök között azonosulási pontot, emiatt az empátia mint tényező ki is van lőve, és így a tortúrapornókat idéző kínzások sem nyújtanak igazán maradandó élményt (hiszen nincs kiért szorítani), a zsigeri hatás kiváltásán túl persze.
Nézzük hát a másik oldalt, a kicsit a Hellraiser-filmek cenobitáit idéző démoni alakokat, akik hőseinket kínozni hivatottak.
Ezek a pokolbéli teremtmények ügyesen meg lettek álmodva, a kivitelezésük is példaértékű, és hozzák is az elvárható iszonyatot, amit hozniuk kell. de csak egy bizonyos pontig. A figyelmet és az érdeklődést fenntartó szörnyűségek sajnálatos módon pont a fináléra fáradnak el kissé, ezáltal jómagam például kissé bosszankodtam a végső fordulat előtt. Bár a film második felében generálódó unalmat is fel lehet fogni az álomszerű koncepció részének, én azonban inkább egy izmosabb hibaként könyvelem el.
Végül nem mehetek el szó nélkül amellett, hogy a filmnek komolynak tűnő üzenete van a pokolról, a démonokról, az álmokról és a sorsról – csak éppen lehetetlen megfejteni, hogy pontosan mi is lenne ez a mondanivaló.
Afelett a készítők elsiklottak.
A Baskin olyan, mint az a kirakós, aminek pont a központi darabkája nincs meg: megragadja azt, aki komolyan foglalkozik vele, elgondolkodtatja a felhasználót, de sajnos soha nem kaphatunk igazi megfejtést tőle.
Összességében tehát elég felemás élményt ad a törökök ezen slasher horror mozija.
Kuriózumnak, egyedi hangulatú és kifejezetten egzotikus horrornak bátran nevezhető, és még akár egy jó kis underground kult státusznak is örvendhet majd a jövőben, de biztos vagyok benne, hogy csak kevesek fogják azt mondani, hogy náluk bizony benne van a top 10-ben.
Érdemes viszont nem kihagyni, főleg a horrorfilmek rajongóinak kötelező.
Néha a kedvenc fotelem karfáját meg-meg markoltam.
60 Baskin (2015)
dráma | fantasy | horror | krimi | misztikus | thriller
Rendőrök gyanútlan csoportja egy ajtón átjut a Pokolba.
Szereplők: Mehmet Cerrahoglu, Gorkem Kasal, Ergun Kuyucu, Muharrem Bayrak, Fatih Dokgöz
