Előre elnézést kérek amiatt, hogy jelen véleményemet egy aprócska kitekintővel indítom.
Kezdésként már most szeretném leszögezni, hogy a Basket Case (egyesek talán a Másfél test, egy lélek címen ismerhetik) egyáltalán nem egy jó film. Sőt, kimondottan gyengének is nevezhetném, de van pár olyan film, amihez még gyerekkoromban volt utoljára szerencsém (ezáltal pedig szinte az egész alkotást mára már a szürke köd fedi az emlékeimben). Abból a korszakból, amikor még a videókazetták voltak a menők, és azon belül is a legtöbb a narrátoros (alábeszélős) változatban. Akkoriban egy normál hosszúságú videokazettára általában két filmet rögzítettek, de persze, ha maradt még egy kevés hely a szalagon, akkor oda is vettek fel valamit. Jelen filmünk esetében szinte semmi sem maradt meg az emlékezetemben, de arra máig emlékszem, hogy pont úgy találkoztam vele, hogy talán csak egy fél órája volt felvéve a videókazettára, ugyanis már csak annyi idő volt a szalagon. Ez lehetett vagy úgy 25-30 éve, és én azóta reménykedtem abban, hogy valamikor talán szembejön majd velem eme film, és láss csodát, a napokban ez be is következett. Szóval elő a nosztalgiavonatra szóló jegyekkel, és nézzük hát, hogy milyen is volt a Basket Case című alkotás!
Maga a film egy igazi gyöngyszem a trash vagy a zs-kategóriás alkotások felhozatalában. Nem vicc, ennyire abszurd alkotáshoz nem mindennap van az embernek szerencséje, és ezt a készítői is lenyilatkozták annak idején. Azzal kezdeném, hogy a becsült költségvetése mindössze 35 000 dollár volt, ami már 1981-ben, mikor készítették a filmet, sem volt egy nagy pénz, és ez szinte minden szegletében meg is látszódik rajta. Ráadásul valahol a forgatás felénél ezt az összeget fel is élték, de annyira szerették volna befejezni a felvételeket, hogy saját zsebből finanszírozta tovább a stáb a film befejezését. Mindehhez vegyük még azt is hozzá, hogy a szereplők és a főbb stábtagok szinte egytől-egyig pályakezdők voltak, és a legtöbbjük filmográfiájában csak elvétve találunk bármiféle más filmet ezen kívül. Egy szóval nevezhetnénk a Basket Case című filmet egy amatőr próbálkozásnak is, de ezt mégse teszem meg, és egyáltalán nem a rendkívül erős nosztalgiafaktora miatt, hanem mert mindez képes volt szórakoztatni.
Szórakoztatott a rémesen bugyuta története, az életképtelen párbeszédek, a gyenge színészi teljesítmények, és – nem utolsósorban – a fonott kosárban élő lényünk megjelenítése. De felteszem magamnak a kérdést, hogy ha szinte minden területén gyengén teljesített a film, akkor vajon miért is volt képes szórakoztatni? Sajnos nem találok erre jobb szót, csak azt, hogy volt mindennek egyfajta szerethető bája. Egy olyan bája, ami mára teljesen kihalt a filmművészetből. Egy olyan bája, ami annyira körbelengi az efféle Zs-kategóriás, 80-as évekbeli, feledésbe merült alkotásokat.
A műfaji besorolása horror-vígjáték, ami hűen tükrözi a film egészét, hisz a lényünk kivitelezése (amit annak idején stop motion technikával készítették el) annyira abszurd, hogy valóban beleférne a komédiába műfajába, de valahol van egy aprócska magvas kis gondolatfoszlánya is a történetnek, ami viszont elgondolkoztatja egy kicsit a nézőjét egyes kérdésekkel kapcsolatban, amit a forgatókönyv részletesen is taglal, és talán mindezen dolgok együttállása miatt lett mára már egyfajta kultfilm a Basket Case.
Sőt, három része is van. :)