A Sony Uncharted (mától az HBO Maxon) című filmjét betiltották Vietnámban, mivel a film egyik jelenetében látható egy térkép, amely Kína vitatott területi követeléseit ábrázolja Délkelet-Ázsiában.
A Tom Holland, Mark Wahlberg és Antonio Banderas főszereplésével készült produkció március 18-án debütált volna az országban, de erre hiába vártak a nézők. “A filmet visszavontuk a forgalmazásból, miután megnéztük, és megállapítottuk, hogy a hírhedt kilences sáv megjelenítését tartalmazza” - olvasható a vietnámi állami média hivatalos közleményében.
A fentebb említett sáv kifejezi, hogy Kína a Dél-kínai-tenger nagy részét saját területének tekinti. Az igényelt terület, amely a világ legforgalmasabb hajózási útvonalait, valamint gazdag ásványi és energiaforrásokat foglalja magában, kiterjed a Tajvan, Vietnám, a Fülöp-szigetek, Indonézia és Malajzia által is követelt területekre, beleértve a Paracel- és Spratley-szigeteket.
A vitatott vonal többször okozott már gondot a nyugati médiavállalatoknak. 2018-ban az Kőgazdag ázsiaiak című romantikus vígjátékból Vietnámban kivágtak egy jelenetet, amelyben egy dizájner táskán egy világtérképet ábrázoltak, és amely látszólag a Peking ellenőrzése alatt álló vitatott területet mutatta. Korábban az Jetikölyök animációs film kapcsán jelentették a nézők a hatóságoknak, hogy ilyen jellegű térkép látható a produkcióban.
75 Uncharted (2022)
Mindenki ismeri és találkozott már Nathan Drake-kel, hiszen ő az, aki már keresett kincset Amazónia esőerdeiben, volt már partravetett a karibi szigeteken, és persze... több»
Szereplők: Tom Holland, Mark Wahlberg, Antonio Banderas, Tati Gabrielle, Sophia Taylor Ali