Sylvester Stallone a közösségi médiában megjelent üzenetekben kritizálta Irwin Winklert, a Rocky- és a Creed-franchise producerét, valamint fiát, David Winklert, aki szintén a Creed-filmek producere.

A színész az Instagramon kritizálta David nemrég megjelent The Arrangement: A Love Story című memoárját. Stallone a legrosszabb" könyvnek nevezte, amit valaha olvasott, illetve, hogy ezt az "elviselhetetlen, értéktelen szemetet a fájdalmasan tehetségtelen David Winkler írta. A továbbiakban utal Irwin Winklerre is, mint "a Rocky és a Creed feltűnően tehetségtelen és élősködő producerére.

“Ha Winkler nem lett volna, legalább még három Rocky filmet készítettünk volna, ami szerintem csodálatosan hangzik” - írta Stallone, majd pedig kitért a franchise-zal kapcsolatos tulajdonjogi vitára is.

”Nagyon szeretném, ha legalább egy kicsit AZT, AMI MEGMARAD a JOGAIMBÓL, visszakapnám, mielőtt átadnám CSAK A GYERMEKEKEKNEK” - tette hozzá a színész.

Irwin Winkler és Chartoff az első öt Rocky-film egyedüli producerei. A Rocky Balboa, a 2006-os film, amely újjáélesztette a franchise-t, hat producert nevez meg, köztük David Winklert és Irwin másik fiát, Charles Winklert, míg Stallone az összes Creed-film producere, beleértve a készülő Creed III-at is, amelyet a főszerepet alakító Michael B. Jordan rendez, és amely a tervek szerint idén ősszel jelenik meg.

 

 

 

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Sly Stallone (@officialslystallone) által megosztott bejegyzés