Jaden Smith a Denverben megrendezett Psychedelic Science konferencia vendége volt, ahol igencsak sikerült lenyűgöznie a közönséget a pszichedelikus szerek hatásáról kifejtett véleményével.

Az rendezvényen Smith elmondta, hogy a pszichedelikus szereknek tulajdonítja azt, hogy sokkal nagyobb empátiával tud viszonyulni embertársaihoz, emellett hozzátette, hogy ezek az anyagok pozitív hatással voltak a fejlődésére.

Azzal viszont már sokakat sikerült meglepnie, hogy elmondta, hogy tulajdonképpen édesanyja, Jada Pinkett Smith volt az, aki eredetileg bevezette a családot a pszichedelikus szerek világába. “Azt hiszem, valójában az anyukám volt az, aki tényleg elsőként tette meg ezt a lépést a család számára” - jegyezte meg Jaden.

“A testvérek annyit tudnak vitatkozni és veszekedni, és az Úr tudja, hogy én és a testvéreim a múltban nagyon sokszor veszekedtünk. De a szeretet és az empátia szintje, amit irántuk érzek a pszichedelikus élményeken belül és kívül is, olyasvalami volt, ami mély és gyönyörű” - tette hozzá a fiatal színész.

Noha korábban már több szakértő is megszólalt azzal kapcsolatban, hogy a pszichedelikus szerek lehetnek pozitív hatásai, ha azokat felelősségteljesen és megfelelő körülmények között használják, ugyanakkor azt is hangsúlyozták, hogy az ilyen anyagok használata illegális.

Smith egyébként arra is kitért, hogy ő és testvérei gyakran keveredtek heves vitákba, amelyeket végül egy közös pszichedelikus utazásban sikerült feloldani. “Valójában segít megnyitni az elménket, hogy kilépjünk a régi gondolkodásmódból, ami miatt sok ilyen vitába keveredtünk” - mondta Jaden Smith.