Jön a Különösen veszélyes bűnözők 2-3, de ez nem minden!

Hatalmasat ment a Netflix a tavalyi évben megjelent Különösen veszélyes bűnözőkkel, amelynek sikere után talán nem is volt kérdés, hogy folytatást kapjon a produkció.

A film rendezője és írója, Rawson Marshall Thurber tehát már dolgozik a következő “felvonáson”, amelynek munkálatai a tervek szerint 2023 elején kezdődnek majd, ráadásul arra is fény derült, hogy a második és a harmadik rész egyszerre forog majd.

A hivatalos jelentések szerint a Különösen veszélyes bűnözők 17 nap után hivatalosan is a Netflix legnépszerűbb filmje lett 328,80 millió órányi megtekintéssel, ezzel pedig beelőzte a 2018-ban megjelent Madarak a dobozban című filmet.

További információ egyelőre nem látott napvilágot a produkcióval kapcsolatban, a rendező mindenesetre megerősítette, hogy Dwayne Johnson, Ryan Reynolds és Gal Gadot is visszatérnek a történetben.

akció | kaland | krimi | thriller | vígjáték

Az Interpol világméretű hajszát hirdet a legkeresettebb tolvaj elfogására. Azonban amikor egy vakmerő rablás összehozza az FBI legjobb profilozóját és két rivális bűnözőt,... több»