Közösség

Vélemény:

 

83 A hihetetlen család 2.

(2018)

Hihetetlen jó folytatás!

 
Mr. Zero   2018.12.27 23:58
0

A Pixar nem véletlenül az egyik legremekebb ha animációs filmekről van szó. Emlékszem gyerek fejjel láttam az első részt ami azonnal megfogott. Humorosak voltak a karakterek, a grafikája gyönyörű főleg az akkori technológiához mérten. Aztán sajnos szép lassan elfelejtődött ez a történet is mint oly sok másik. Aztán idén beharangozták a folytatást. Meg kell valljam, kétkedve fogadtam a hírt gondolván, hogy ezúttal már biztos nem tudnak semmi eredetivel előrukkolni. Nos tévednem kellett, mivel egy igazán szerethető folytatást kaptunk sőt mi több nekem még jobban be is jött mint előde. Kifejezetten tetszett az, hogy a készítők nem mentek el afelett, hogy mennyi idő telt el a két történet között és ezt ily módon bele is tették a történetbe. A történetet tekintve mai modern gondolkodással ötvözték lásd a fordított szerepeket miszerint a férfi is maradhat otthon gyereket nevelni nem csak a nő. Mivel ez a dolog még manapság sem teljesen megszokott így én úgy éreztem, hogy ezt szeretnék egy picit jobb színben feltüntetni és ez tetszett. Nem szabad idejétmúltnak lennünk. Humorát tekintve ismét csak hibátlan volt, nem vitték túlzásba a poénokat és amiket elsütöttek azok bizony hibátlanok voltak. Reméljük, hogy további hasonlóan remek folytatást láthatunk még.