Közösség

Vélemény:

 

80 Emlékezz!

(2015)

Emlékezz!

 
HercegPeter   2018.02.03 18:34
0

Túl gyakori az, hogy egy filmet felhype-olnak aztán nincs belőle semmi. Itt most éppen az ellenkezője történt. Erről a filmről egyszer sem láttam se egy plakátot, se semmilyen reklámot. Véletlen akadtam rá, de örülök neki, hogy így történt. Mindenkinek nyugodt szívvel ajánlom. A történet kicsit hihetetlennek is tűnhet, hiszen két igencsak megviselt öregember közös munkával kutat fel valakit az országban. Teszik mindezt úgy, hogy az egyiküknek az elméje, a másiknak a teste nem a régi már. Christopher Plummer zseniális ebben a szerepben, teljes mértékben hiteles. Két jelenetet is kiemelnék a filmből. Az egyik az természetesen az utolsó, ahol kiderül ez az igencsak komoly csattanó, míg a másik, a Dean Norris-szal való közös részlet. Ez a kettő a két legkomolyabb pontja a filmnek. Ezeket leszámítva igazából egy nyugodt hangvételű, nem túl feszült, de igen erős drámát láthatunk. Talán még annyit lehetett volna, hogy beletesznek néhány régi emlékképet.