Nemigen nézek magyar filmeket. Nagyon ritka, ha ráveszem magam, emiatt nem is igen ismerem a rendezőt, Horváth Lilit, ezáltal csak annyit tudok róla, amennyit neten olvastam (a film megnézése után). 40 éves színésznő, rendező, aki még novellákat is ír. Ilyenformán már értem, miért lett ennek a filmnek (Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre) egy művészi, film noir, melodráma és pszichológia-thriller hatása.
Túlzás lenne pszichológiai thrillernek nevezni, de kíváncsi voltam mi történik! Minimális feszültséget okozott, és a nem direkt nyomozás részletei egyre jobban felkeltették az érdeklődésem. Vizy Márta (Stork Natasa) egy igazi budapesti, magányos, társasházi elitista, szürke megjelenésű nő, akinek a szerelem az egyetlen dolog az életében, ami miatt megéri élni. De mi is a szerelem valójában? Ezt próbálja boncolgatni a rendező, hogy mi lesz azzal az emberrel, akit ez a láthatatlan erő leránt magával, elbizonytalanít, hatalmába kerít?
Strok Natasa kiválót alakít. Szimpatikus, mint nő, karakteres arca van, a hangja nyugtatóan cseng és nagyon illett hozzá a szerep. A képi megjelenítések szépek voltak, jók a vágások is, melyeken öröm volt Budapestet nézni. Kicsit még bennem is honvágyat keltett pesti lakos révén, hogy meglátogassam pl. a Szabadság hidat. Kicsit beleláthatunk a magyar kórházak kulisszái mögé is, és na igen, ezen a ponton elgondolkoztam, hogy mennyire szürreális ez a film. Egy sikeres nő, aki önállóan képes New Jerseyben eredményeket elérni, fix, hogy nem fog hazaköltözni egy randi reményében, feladva az állását, úgy, hogy még csak telefonszámot se cserélnek az illetővel (mert hát úgy romantikusabb). Na ne már!? Biztosan van az a réteg, aki mindenféle hülyeséget megtesz és az elvont művészi lélekre fogva a cselekedeteiket megmagyarázzák, miért is nem okosan viselkednek, viszont Márta esete a valóságban nem igazán állná meg a helyét szerintem.
Márta egy negyvenéves idegsebész, aki feladja álmai állását és visszatér Budapestre egy férfi miatt, akivel egyszer találkozott egy amerikai konferencián, hogy randizzanak a Szabadság híd pesti hídfőjénél. A férfi nem jelenik meg a helyszínen. Amikor Márta kérdőre vonja Jánost (Bodó Viktor), a férfi nem ismeri fel és azt állítja, sosem találkoztak azelőtt. Márta ennek ellenére marad Budapesten, beköltözik egy lepukkant lakásba. Elvállal egy szintjén alul lévő állást, csak azért, hogy János közelében maradjon. Eljár egy pszichológushoz, hogy inkább bebizonyítsa magáról, hogy személyiségzavarral küzd, mintsem hogy elfogadja a tényt, hogy túl naiv volt, Jánost nem érdekelte eléggé ahhoz, hogy komolyan vegye a frigyet.
A felettese, miután felveszi dolgozni mondja neki: „Hülyék a nők. Még az okosak is.”, hogy pasi miatt képesek eldobni maguktól a fényes jövőjüket. Hát igen, de valahol mégis az az érzésem volt amikor néztem, hogy a szerelem lehetősége talán mindent megér. Még akkor is, ha elmebeteg valahol ez a viselkedés, hiszen látjuk, mit miért tesz Márta. Még ha csak képzelet is, akkor is azt mondtam magamba, nem számít, hiszen a szerelmet sem mindig a beteljesülés miatt emeljük piedesztálra.
Ez a film egyfajta intimitás a megfoghatatlan, plátói szerelem és az agyunk zugai, "szállodái" között. Hiszen az agyunk és a szívünk is olyan, mint egy város: különböző városrészekkel, nem mindegyik azonos értékű, esetleg feláldozunk egy részt egy kis szállodát, viszont cserébe megmentünk egy várat. Akik voltak már igazán szerelmesek, és akiket bántottak már meg tudják, hogy az elengedés fejben dől el. Attól érezzük, hogy összetörték a szívünket, és néha le kell rombolnunk a fejben kitalált ideológiákat ahhoz, hogy újra képesek legyünk teljes értékű életet élni.
Márta úgy érzi, végre megtalálta a nagy Őt, aki miatt érdemes feladni az álmait, és biztos amerikai életét és idegsebész praxisát maga mögött hagyva hazatér Budapestre, hogy... több»
