Tarzan talán az egyik legismertebb hősfigura világszerte (mondhatjuk úgy is, hogy az egyik első "szuperhős", még ha sebezhető és emberi lény is, nem pedig valami halhatatlan entitás), és számtalan formában – regényekben, képregényeken, filmekben stb. – keltették őt "életre". Ez a dokumentumfilm végigkíséri a nézőt e képzeletbeli figura történetén a születésétől kezdve napjainkig, és láthatjuk, milyen sokféle impulzust adott a különböző művészeti ágak képviselőinek, hogy mely korszakokban milyen problémák boncolgatására használták fel Tarzan alakját az egyes alkotók, illetve, hogy ki melyik jellemvonását igyekezett kidomborítani Tarzannak. A filmben színészek, kritikusok, történészek igyekeznek feltárni a figura megszületésének mikéntjét és forrásait, s közben magyarázatot próbálnak keresni Tarzan népszerűségére. A kissé szárazabbnak tűnő megnyilatkozásokat filmrészletek, illetve képregények, könyvek bemutatása teszi színesebbé, ezalatt feltárul Edgar Rice Burroughs, illetve a ponyvatörténetekre éhes közönség eszmevilága is. Bár talán lehetett volna jobb dokumentumfilmet is készíteni ebben a témában, a Tarzan-történetek iránt érdeklődők számára kiindulópontnak ez is jó lehet.