Közösség

Vélemény:

 

71 Kiszolgáltatva

(2023)

Ez a kamera úgy működik, mint egy szem, és ez a mikrofon a fül. Nézzétek a kijelzőt. A hacker is pont ezt látja. Látja, hogy merre jársz, hallja amit beszélsz, és olvassa az üzeneteket."

 
Kinga Kecskeméti   2024.03.02 13:51
0

Lehet, hogy elfogult vagyok, de én már másodjára néztem meg a filmet, mivel Im Si-wan az egyik kedvenc színészem. A kisfiús külső mögött ezer arca van, itt most éppen a báránybőrbe bújt farkast alakítja. Imádom, ahogy rezzenéstelenül, ártatlan tekintettel néz a semmibe, s bár a gondolataiba nem látunk bele, már-már majdnem megszeretjük. A téma pedig az utcán hever, a telefonos függőség egy valós veszély a mai világban, nélküle szinte létezni se tudunk. Teljesen átéreztem a főhősnő problémáját, hiszen kb. egy hónapja veszítettem el a telefonomat. Úgy éreztem, nélküle megáll az életem, pedig csak két napig nélkülöztem, az enyémet szerencsére megtalálták. A film a függőségen kívül még egy másik létező problémára is felhívja a figyelmet. Sajnos, hajlamosak vagyunk jobban megbízni egy idegenben, mint a saját családtagunkban vagy a barátainkban. Bár voltak ugyan kisebb hiányosságok, logikai figyelmetlenségek a filmben, de a fő mondanivaló súlyosságából ez nem von le semmit. Szóval, jó filmezést mindenkinek, és vigyázzunk a telefonunkra.