Eli Roth filmjei sosem voltak könnyen emészthető darabok, főleg a gyakran öncélú erőszak ábrázolás miatt, és a legtöbb alkotásáról elmondható, hogy az erőszakon kívül különösképpen nem szóltak semmiről.
A Hullaadásnak sincs világmegváltó sztorija, azonban a társadalomkritikus felhangok elég szembetűnőek, hiszen a cselekményt kiváltó alapkonfliktus egy hatalmas pofon a black fridayen keresztül az amerikai kultúrának főleg, hogy az egyik legnagyobb ünnepükből csinál mészárszéket.
Patrick Dempsey számomra meglepő választás volt, bár kiemelkedő alakítást nem nyújtott sem ő, sem a többiek. Gyomorforgató jelenetekből ezúttal sincs hiány, azonban vannak üresjáratok, amit a néhol felbukkanó fekete humor sem tud megmenteni.
Tulajdonképpen egy sablonos bosszú-slasher, ami az átlagtól az „ünnephez igazított” groteszk halálnemek miatt tér el.
Eli Roth filmjei sosem voltak könnyen emészthető darabok, főleg a gyakran öncélú erőszak ábrázolás miatt, és a legtöbb alkotásáról elmondható, hogy az erőszakon kívül különösképpen nem szóltak semmiről.
A Hullaadásnak sincs világmegváltó sztorija, azonban a társadalomkritikus felhangok elég szembetűnőek, hiszen a cselekményt kiváltó alapkonfliktus egy hatalmas pofon a black fridayen keresztül az amerikai kultúrának főleg, hogy az egyik legnagyobb ünnepükből csinál mészárszéket.
Patrick Dempsey számomra meglepő választás volt, bár kiemelkedő alakítást nem nyújtott sem ő, sem a többiek. Gyomorforgató jelenetekből ezúttal sincs hiány, azonban vannak üresjáratok, amit a néhol felbukkanó fekete humor sem tud megmenteni.
Tulajdonképpen egy sablonos bosszú-slasher, ami az átlagtól az „ünnephez igazított” groteszk halálnemek miatt tér el.