2021.12.28 18:06 Yosihiro Olvasottság: 221x
1

Már nem varázslat

Sajnos a félelmem beigazolódott. Ez a rész gyengébb lett, és nem is kevéssel. Egy dolog, amit ki lehet emelni az egész animációból, az a látvány. Engem ezzel nem tudtak meggyőzni, hogy jobb lett, bár az eleje érdekesen indult. A zenék most rossz helyre kerültek, rossz időzítéssel, ezt elszúrták. Közel sem volt úgy megkomponálva, mint az első rész. Csak azt érzetem, hogy erőltetik a zenével az érzelmeket. Próbálták ugyan enyhíteni a dolgokat egy-két látványos szereplővel és figurával, de ez nem sikerült. A cselekmény viszont jónak mondható, viszont nekem a közepesnél akkor sem adott többet.

A bevezető volt a legjobb, amit már magában is el tudtam volna képzelni egy önálló részként, de visszacsöppenünk a jelenbe, amit túlspékeltek az alkotók, majd egy lehetetlen küldetésre indulnak a hősök, és a végén már az érzelmek játsszák a főszerepet, amit néhol elég érthetetlenül ábrázolnak. A végkifejletben persze marad az öröm és egy gyors lánykérés is. A szívfájdalmam viszont megmaradt, hiszen Elzának nem lett párja, csak Annának. Én úgy éreztem volna teljesnek ezt az animációt, ha kerek boldogság övezi mindkét leányzót, így marad a varázserős Elza és a szeleburdi Anna.

Már nem varázslat

Összességében a történet jó, a forgatókönyv viszont csak közepes. Az új szereplők hoztak ugyan színt a történetbe, de igazából nem emeltek az animáción. A képi és hangeffektusok viszont zseniálisak lettek, erre meg is adnám újra az öt csillagot. Így egy erős közepes értéket tudok adni erre az alkotásra, mert szerintem a zenékkel elszúrták. Így marad a három csillag. A látvány tényleg lenyűgöző és az új szereplők is kitesznek magukért, de valahogy akkor sem éreztem azt a tüzet, amit egy jó animációnál érzetem: az összhangot a film és a zene között. Azt az összhangot, ami egy történet folytonosságát biztosítja, s amelyben a zene és a dalok összekapcsolódnak a látvánnyal. Én ennek a hiányát éreztem. Voltak jó részek az alkotásban, ami tényleg kiemelkedő, de ahogy mondják, a jót is el lehet szúrni, és lám, meg is teszik. Ez, hogy túlságosan erőltetik ezt az érzelmes zenét, nekem nem jött be. Nézhető családi animáció, ami igazából a szeretetről szól leginkább, de a szerelem sugarát csak meg-meg csillogtatják. Ajánlani tudom, remek kikapcsolódás mindenki számára, főleg gyermekeknek. Igazából folytatást most nem várnék, de soha nem lehet tudni. Üdv, Yosi

animáció | családi | fantasy | kaland | musical | vígjáték

Miért született Elsa mágikus erővel? A válasz, mely az egész királyságra fenyegetést jelent, kísérti Elsát, ezért barátaival, Kristoffal, Olaffal, Svennel és húgával,... több»

1