„Mi a csudát csinál ennyi ideig? Fürödik.”
Hangozik el ez a zseniális mondat a filmben, többek között.
A koppányi aga testamentuma nem több, mint egy kalandfilm, de annak nagyon jó. Igazi és hamisítatlan magyar virtus a végeken, akció, kaland, szerelem, mindez színészóriások felvezetésében, akik halálosan komolyan vették nem is oly könnyed szerepeiket, és ezáltal felejthetetlen jelenetekkel ajándékoztak meg bennünket.
Az abszolút kedvenc máig az a mondat, amelyet Szirtes Ádám és a nagyon fiatal Bodrogi Gyula követett el, utánozhatatlan arckifejezéssel.
De estig tudnám sorolni a jobbnál jobb poénokat, amelyeken ezredjére is nagyon jól szórakoztam, annak ellenére, hogy természetesen már régen kívülről tudom az egész filmet.
Habkönnyű és élvezetes kikapcsolódást tud nyújtani ez az alkotás, amelyen egyszerűen nem tud fogni az idő. Zsurzs Éva igazi klasszikust hozott össze nekünk a maga műfajában. Aki még nem látta, nagyon sürgően pótolja!
Legalább is én ezt javallom!
De a sztori is fontos:
Oglu aga egy párbajban megöli Babocsai László (Benkő Péter) édesapját. A fiú rettenetes bosszút esküszik, egy évig tanulja a kardforgatás mesterségét a fonyódi várban, amelyet olyan eredményesen tesz, hogy végül egy párbajban meg is öli az agát.
A haldokló török azt kéri tőle, hogy vigyázzon lányára, Dusmátára (Várhegyi Teréz) és a kincseire. A sok pénz és kincs azonban a nyakára hozza Kales Rudolfot (Mádi Szabó Gábor), Bolondvár kegyetlen és mohó kapitányát, majd ezek után elindul a hajsza a kincsért.
Őszintén szólva tényleg nem értem, miért nem készülnek mostanában olyan jó kis ifjúsági kalandfilmek, mint például ez az alkotás. Nem hiszem, hogy csak azokra a hiper/szuper CGI-alkotásokra lenne igény, amelyekbe legnagyobb bosszúságomra belefutok.
A mai magyar filmgyártás teljesen padlón van, és nincsenek már igazi színészeink sem.
Az én gyerekkorom még ilyen egyszerű, de nagyszerű filmek bűvöletében telt, melynek eredményeként egyrészt máig bármikor meg tudok nézni egy igazi klasszikust.
Gyönyörűek voltak a színésznők, még mai szemmel is, plusz emlékszem, hogy anno gyermekként mindet szívesen megmentettem volna a gaz martalócoktól. Nagyon szívesen!
A siker titka persze egyrészt az volt, hogy Fekete István könyve, amelyből a forgatókönyv készült, nagyon jó, a történet és a karakterek remekül fel vannak építve, az akciót és a humort jól adagolták az alkotók.
(Zsurzs Éva nem véletlenül volt legendás rendező a saját korában, nagyon értett ahhoz, hogy mindvégig fenn tudja tartani az érdeklődést mind a felnőtt, mind a gyerek nézők tekintetében). És mindezekhez olyan álom szereposztás párosult, ami ma már elképzelhetetlen.
Bessenyei Ferenc önfeledten komédiázott Csomai kapitány alakjában, Tolnay Klári maga volt a megtestesült, feszes nőiesség a végvárak macsó világában, Szirtes Ádám Bogics Márkója a tisztességes bajtárs iskolapéldája.
Öröm nézni az akkoriban pályakezdő Iglódi István, Bodrogi Gyula és Benkő Péter játékát, és lehet ámuldozni azon, hogy milyen szép volt fiatalon Pécsi Ildikó, és akkor Inke László és Mádi Szabó Gábor karakterszerepéről még nem is beszéltem.
Csákányi László, Suka Sándor, Szirtes Ági. Micsoda névsor, ugye?
Zseniálisan nagy sztárok és igazi tehetségek voltak.
Igazi és élvezetes időutazást tehetünk a végvárak világába, megismerkedhetünk a vitézek, az urak és a szolgálók, és az akkori bajkeverők mindennapi életével, gyorsan megkedveljük a szereplőket, ezért tiszta szívből drukkolunk nekik, hogy számoljanak már le azzal a mocsok Kales Rudolffal és egész kompániájával, és legyen már „hepi end” (ja persze, Csomai kapitánynak is szorítunk, hogy Sára asszony szíve végre megenyhüljön irányában).
A film egy izgalmas párviadallal kezdődik, de később sincs hiány akcióban, megcsillannak és szikráznak a kardok, száguldanak a paripák a romantikusan kies magyar tájon, pirulnak a gyönyörű lányok, a rosszak elpáholásra kerülnek annak rendje és módja szerint, és pont csak ennyi kell egy igazán jó kalandfilmhez, nem több, és persze nem is kevesebb.
Szerethető és szórakoztató alkotás, amelyben benne van az a bizonyos plusz, ami egyfelől a színészek, rendezők, és egyéb alkotók felől jön.
Nosztalgiázni teljesen tökéletes.
Ma már nincsenek (sajnos) ilyen zseniális alkotások.
Egy nagy-nagy klasszikus. :)