Az első áldozat: Mi ez a leszbikus vámpírsorozat, amit mától nézhetsz a Netflixen?

Megérkezett a Netflix műsorkínálatában Az első áldozat. A streamingszolgáltató ezúttal is egy igencsak merész témát dobott be a produkcióval.

Jet Wilkinson rendezésének története szerint Juliette egy vámpírcsalád legfiatalabb tagjaként épp elfoglalni készül méltó helyét a rokonság körében. Ehhez azonban meg kell ölnie első áldozatát. Kiszemeltje rövidesen Calliope lesz, akiről kiderül, hogy valójában vámpírvadász.

A két lány között tiltott szerelem szövődik.

VÁMPÍRMITOLÓGIA ÉS A TILTOTT SZERELEM

A sorozaton az Amerikai Horror Story: Zártosztály és a Screem Queens színésznője, Emma Roberts dolgozott producerként, amely első pillantásra a nagysikerű Vámpírnaplók és Farkasbőrben hangulatát hozza, bár azt fontos megjyezni, hogy Az első áldozat vámpírmitológiában enyhém szólva sem merültek el a készítők.

A KARAKTEREK BŐRÉBEN

A sorozat Juliette, egy híres klán fiatal vámpírörökösnőjének történetét követi, akit családi "örökség" arra késztet, hogy megtegye első gyilkosságát. Ezután úgy dönt, hogy a város új lányát, Calliope-ot választja, akiről kiderül, hogy valójában vámpírvadász, és akinek szintén az első áldozatát kell elkapnia. A két fiatal lány, akik szöges ellentétei, és akiknek az a küldetésük, hogy megöljék egymást, végül egymásba szeretnek.

KINEK SZÓL?

Ez a sorozat egy modernkori Rómeó és Júlia, fantáziával, harci jelenetekkel és identitáskérdésekkel fűszerezve, így bárki, aki ezt keresi egy jól megírt sorozatban, annak érdemes belevágni. A V. E. Schwab novellája alapján készült sorozat főszerepeiben Elizabeth Mitchell, Sarah Catherine Hook és Joseph D. Reitman láthatók. Az első, 8 epizódos évad már elérhető a Netflixen, a sorozat előzetesét lentebb tudjátok megtekinteni.

dráma | horror | misztikus

Amikor a tinédzser vámpír Juliette számára eljön az idő, hogy elkövesse első gyilkosságát és elfoglalja helyét egy hatalmas vámpírcsaládban, célba vesz egy új lányt a... több»