Az a jó a gyorsan múló időben, hogy mire elocsúdunk a hétfői sokkból, máris pintek van. Vagyis megint lehet azon filózni, hogy hétvégén milyen filmeket nézzünk meg. Mert bár most már igazi tavaszi szép időt jósolnak, azért mindig legyen egy B-tervünk. Erre pedig egy jó mozi vagy otthoni kuckózós filmezés tökéletes. Mutatunk is két új mozit és négy streaming csatornákon debütáló újdonságot, amire rárepülhetsz hétvégén.
Joy egy átlagos feleség a '60-as években. Egy nap megtudja, hogy második gyermekével várandós, de azt is, hogy ebbe a terhességbe akár bele is halhat. El akarja vetetni hát a gyermeket, de ez akkoriban egyáltalán nem volt könnyen keresztülvihető szándék. Végül a Jane-ek, egy nőkből álló titkos társaság segít rajta, akik nagy kockázatot vállalva segítik abortuszhoz a nőket. Péntektől az HBO Maxon.
Jake, a techmilliárdos összehívja gyermekkori barátait miami birtokára, hogy egy olyan pókerjátszmába kezdjenek, ahol minden eddiginél nagyobb a tét. Ezek a barátok viszont egy valamiben közösek: egyszerűen gyűlölik Jake-t, aki egy mesteri játékos/tervező, és aki ezúttal egy mesteri tervet eszelt ki, amelynek célja, hogy igazságot szolgáltasson mindannyiuknak. AJake azonban azon kapja magát, hogy újra átgondolja a stratégiáját, amikor a miami kúriáját egy veszélyes betörő veszi birtokba, akinek korábbi munkái mind gyilkossággal és gyújtogatással végződtek. Péntektől az HBO Maxon.
A film az egyedülálló és felejthetetlen Whitney Houston énekesnőnek állít emléket. A fiatal New Jersey-i gospel kórusénekesnőből minden idők egyik legsikeresebb és legtöbb... több»
Csak egy átlagos, helyes gimnazistalány: csak éppen generációjának legjobb hangja az övé. Whitney Houston a neve. Számára természetes az éneklés, mindenki másnak pedig csoda, amikor hallja. Egy lemezcég menedzsere felfedezi, és attól kezdve neki nincs más dolga, minthogy énekeljen… és kibírja mindazt, ami a hirtelen rászakadó világsikerrel együtt jár: a népszerűséget, a gazdagságot, a rengeteg koncertet, a belőle meggazdagodni vágyókat meg a számtalan kísértést. Útja során nagyszerű barátokkal és néhány nehezen azonosítható ellenséggel találkozik. És ő minden jóra és rosszra ugyanazt válaszolja: énekel… Péntektől a Telekom TVGO-n.v
A földhözragadt Cole fülig beleszeret a rejtélyes Sadie-be, de aztán megdöbben, amikor kiderül, hogy a lány titkos ügynök. Mielőtt dönthetnének a második randevúról, Cole és... több»
A földhözragadt Cole fülig beleszeret a rejtélyes Sadie-be, de aztán megdöbben, amikor kiderül, hogy a lány titkos ügynök. Mielőtt dönthetnének a második randevúról, Cole és Sadie egy nemzetközi kalandba keveredik, ahol legfőbb feladatuk, hogy megmentsék a világot. Péntektől az AppleTV+-on.
Egy vállalkozó epikus élettörténetét ismerhetjük meg, akinek karrierje évtizedeken keresztül ívelt felfelé. Most azonban mintha minden megváltozott volna, a mindennapok pedig... több»
Beau élete folyamatos rettegés, csak a pszichiáter által felírt gyógyszerekkel képes kimenni az őrültekkel teli utcákra. Anyjának váratlan telefonhívása mégis arra kényszeríti, hogy elinduljon. Az abszurd humorral átitatott, horrorisztikus utazáson a legsötétebb félelmek a legnagyobb kalandokká válnak. Vajon célba ér Beau, vagy felemésztik lelkének sötét bugyrai? Már a mozikban.
Michael Lindsay-Hogg eredeti, 1970-es filmje a Beatlesről, amelyet Peter Jackson csapata aprólékosan restaurált, holnaptól megtekinthető a Disney+-on!
Az 1970...
Az esküvők mindig szociális aknamezők. De mégis hogy osztod ki az ülésrendet, amikor a lányod az exed fiához megy hozzá? Mától nézhető A menyasszony anyja.
A...
Blake Crouch 2016-ban megjelent bestsellerének adaptációjára éveket kellett várniuk a rajongóknak, mától viszont végre elérhető az Apple TV+-on a Sötét...
A hét legnézettebb címeit és a toplisták előkelőbb helyein szereplő alkotásokat szemlézzük. A Szarvasbébi még mindig tartja vezető pozícióját 18,6 millió...
Befutottak a Furiosa: Történet a Mad Maxből első értékelései a kritikusoktól és mind megnyugodhatunk, ugyanis - ahogyan azért ez várható volt - George Miller...
Az új kedvenc a filmek közt a Honeymoonish azaz Emlékezetes nászút, őt követi a sorban Cukormáz nélkül és A Neander-völgyi ember titka. Ez azonban csak a mai...
Az Amazon A fiúk (The Boys) című sorozatának negyedik évada júniusban debütál, itt a hivatalos előzetes.
Az új szezonban a Karl Urban által alakított Butchernek...
A Disney már fejleszti Az útvesztő trilógia rebootját, írja a The Hollywood Reporter. A franchise eddigi 3 filmje több mint 900 millió dolláros bevételt hozott...