I Wanna Dance With Somebody – A Whitney Houston-film

A hozzászólás cselekményleírást tartalmazhat!

A Kasi Lemmons rendezésében készült I Wanna Dance With Somebody – A Whitney Houston-film egy monumentális, érzelmekkel teli kaland a popzene világában, amely az isteni hang felemelkedését és tragikus hanyatlását hivatott bemutatni. Anthony McCarten forgatókönyvíró, aki már a Bohém rapszódiával is bizonyította szakértelmét, ezúttal is egy igaz történet alapján nyugvó, feszült narratívát szőtt. A látványos koncertjelenetek és a lebilincselő éneklés közepette Naomi Ackie döbbenetes erővel kelti életre a dívát, míg Stanley Tucci és Clarke Peters játéka mélységet ad a családi és szakmai drámának. A film átível az aranykoron, megidézve a 1990-es évek csillogását, majd a 2000-es évek viharos időszakát, egészen a 2010-es évek hajnaláig, amikor a ragyogást végleg elnyelte az árnyék. A történet kendőzetlen őszinteséggel mutatja be, hogyan használták ki tehetségét a környezetében élők, miközben ő maga a démonaival viaskodott. Megrázó látni, ahogy a világ kedvencéből egy széteső, heroinfüggő asszony vált, aki a bulvár címlapjain már csak mint elhízott, kövér drogos lett gúnycélpont. Ez a méltatlan életpálya-befejezés szívszorító kontrasztban áll Chanda Dancy emelkedett zenéjével és a kezdeti ártatlansággal. Bár az IMDb értékelés 6.6/10 egy korrekt, de talán szigorú kritikai visszhangot tükröz, a film mégis méltó mementó egy olyan ikonnak, akinek a hangja örökké velünk marad. Nálam 5/4 csillag

Whitney Houston életútja egyszerre felemelő és tragikus. Míg énekesnőként mindent elért, amit csak lehetett, sőt a filmipart is meghódította, addig a magánélete tele volt fájdalommal és kudarcokkal. Tragikus halálának 10 évfordulóján jelent meg Kasi ... Teljes kritika

Én nem voltam sose a rajongója, rendesen be is sokalltam a végére a zenétől. Meg is fogalmazódott bennem, hogy miért. Nála nem az volt a lényeg, hogy a zeneszámok önálló érzéseket és gondolatokat fogalmazzanak meg, hanem hogy rendkívül nagyívű himnuszok legyenek, amikben jól ki lehet énekelni a különben kétségtelenül kivételes képességeit. De különben, mint produkció rendben volt, Stanley Tucci, mint mindig, most is hozta a tőle megszokott magas színvonalat. A sorsának a tragikus alakulását igen eufemisztikusan és kíméletesen érintette a történet, így szerintem nem egy tényleges életrajzi, hanem egy a munkássága előtt tisztelgő rajongói mozit láthattunk.

Kifejezetten meglepett Kasi Lemmons rendező és Naomi Ackie színésznő közös alkotása, az új Whitney Houston film (I Wanna Dance With Somebody), mert a vártnál életszerűbben adta vissza a The Voice életét. Ezúttal nem estek abba a hibába, mint az Elvis filmnél, és nem egyetlen szűk látókörű nézetből rántottak a sárba egy zenei ikont. Ebben a rendezésben megvan az egyensúly, látjuk az énekesnő mindkét oldalát, értékeit és hibáit is. Bár nyitva hagyja a kérdést, hogy Whitney kábítószerre szokásában mekkora szerepe volt a züllött Bobby Brownnak. Nálam ez a film erős 85%.