Csillag Lajos

Deák Kristóf legújabb rendezése tipikusan az a film, amitől egyszerre szorul el az ember szíve és fájlalja az oldalát a nevetéstől. Egyszerű a történet, viszont a karakterek hihetetlenül mélyek tudnak lenni, talán épp ez is lenne a lényeg: mindegyikük másképp viszonyul az élethez, egyikük szkeptikus és csalódott, a másik sikeres, de magányos, a harmadiknak fontos a közösség, a negyedik pedig a múlt terheivel küszködik. Nem mondom, hogy tökéletes, de ami nálam teljesen betalált, azok a remekül megírt dialógusok és a hangulatos képi világa az egésznek. Rendkívül őszinte filmes alkotás, nekem történetesen ez a műve tetszik eddig a legjobban a rendezőnek.

Nem egy könnyű darab, ezt előre le kell szögezni. Salamon András jól bánik az abszurd és komikus helyzetekkel, a sötét témával, ami nem nyomja le az embert teljesen. Határozottan jól áll ennek a filmnek a visszafogottabb látványvilág, de a hangulat, operatőri képek, színek együtt olyan atmoszférát hoznak, amiben benne marad az ember. Határozottan kiváló film lett a Random.

A Senki 2 pontosan az, amit várni lehetett Timo Tjahjantótól: brutálisan intenzív, látványban és tempóban felpörgetett akciófilm. Olyan érzés volt nézni, mintha egy pillanatra sem engedné, hogy levegőt vegyen az ember. Bár meg kell jegyeznem, hogy sajnos nem tudja hozni az első rész eredeti történetvezetését. A sztori nem feltétlenül a legerősebb pontja, inkább csak alapot ad a karakterek tombolásának, de ez valahogy nem zavar, mert a hangulat és a koreográfia viszi a hátán az egészet.

Teljesen olyan érzésem volt a film után, mintha a Bridget Jones-féle romantikát összeházasították volna egy menő, de letisztult Woody Allen-sztorival. A humor néha szájbarágós, mégis van benne valami nyersebb, hiteles tónus, mintha a Netflix-romkomok helyett inkább indie művészfilmbe csöppentem volna. Az anyagias Tinder-dialógusok és a “házasodjunk üzletként” vonás teljesen ismerősek, és valahogy zsigerből rezonálnak a mai randikultúra furcsaságaival. Mindent összvetve egy kissé megdöbbentő és szórakoztató számomra a Többesélyes szerelem.

Gyermekkorom nagy kedvencei voltak a Csupasz pisztoly-filmek, így nem is volt kérdés, hogy ezt is megnézem, bár soha ennyire nem féltem még egy folytatástól. A film nagyon "pörgősen" indít, szinte záporoznak a poénok, bár kétségtelen, hogy nem is próbáltak olyan humort belevinni, amit annak idején mintha csak magára Leslie Nielsenre szabtak volna. Liam Neeson fapofás komolysága tökéletesen illik Drebin Jr.-hoz, olyan, mintha egy Elrabolva-film forgatókönyvírói megírták volna a teljesen lökött változatot. Szerintem sikerült leszállni a nosztalgiavonatról, ugyanakkor mégis valamit hozni az eredeti filmekből.