Csillag Lajos

Nagy meglepetés volt számomra ez a film, pusztán amiatt is, hogy most már végleg bebizonyosodott számomra, hogy Madds Mikkelsen bármilyen szerepet el tud játszani. A film stílusa egyszerre abszurd és fájdalmas, az egyik pillanatban nevetünk, aztán egyszerűen beáll a csend, mert rájövünk, hogy a karakterek fele mindig valami mélyebb réteget rejt magában. Persze messzemenően nem tökéletes a film. Néha amolyan "sokat markol, keveset fog"-érzés megvan, emiatt pedig nehéz minden pillanatban türelemmel követni a cselekményt.

Deák Kristóf legújabb rendezése tipikusan az a film, amitől egyszerre szorul el az ember szíve és fájlalja az oldalát a nevetéstől. Egyszerű a történet, viszont a karakterek hihetetlenül mélyek tudnak lenni, talán épp ez is lenne a lényeg: mindegyikük másképp viszonyul az élethez, egyikük szkeptikus és csalódott, a másik sikeres, de magányos, a harmadiknak fontos a közösség, a negyedik pedig a múlt terheivel küszködik. Nem mondom, hogy tökéletes, de ami nálam teljesen betalált, azok a remekül megírt dialógusok és a hangulatos képi világa az egésznek. Rendkívül őszinte filmes alkotás, nekem történetesen ez a műve tetszik eddig a legjobban a rendezőnek.

Nem egy könnyű darab, ezt előre le kell szögezni. Salamon András jól bánik az abszurd és komikus helyzetekkel, a sötét témával, ami nem nyomja le az embert teljesen. Határozottan jól áll ennek a filmnek a visszafogottabb látványvilág, de a hangulat, operatőri képek, színek együtt olyan atmoszférát hoznak, amiben benne marad az ember. Határozottan kiváló film lett a Random.

A Senki 2 pontosan az, amit várni lehetett Timo Tjahjantótól: brutálisan intenzív, látványban és tempóban felpörgetett akciófilm. Olyan érzés volt nézni, mintha egy pillanatra sem engedné, hogy levegőt vegyen az ember. Bár meg kell jegyeznem, hogy sajnos nem tudja hozni az első rész eredeti történetvezetését. A sztori nem feltétlenül a legerősebb pontja, inkább csak alapot ad a karakterek tombolásának, de ez valahogy nem zavar, mert a hangulat és a koreográfia viszi a hátán az egészet.

Teljesen olyan érzésem volt a film után, mintha a Bridget Jones-féle romantikát összeházasították volna egy menő, de letisztult Woody Allen-sztorival. A humor néha szájbarágós, mégis van benne valami nyersebb, hiteles tónus, mintha a Netflix-romkomok helyett inkább indie művészfilmbe csöppentem volna. Az anyagias Tinder-dialógusok és a “házasodjunk üzletként” vonás teljesen ismerősek, és valahogy zsigerből rezonálnak a mai randikultúra furcsaságaival. Mindent összvetve egy kissé megdöbbentő és szórakoztató számomra a Többesélyes szerelem.