Több hónapja már annak, hogy Mildred Hayes lányát brutálisan meggyilkolták, a rendőrség mégsem haladt előrébb a nyomozással. Megelégelve mindezt, az asszony merész lépésként három óriásplakátot bérel ki a város határában, amelyek mindegyikén egy üzenetet címez a rendőrfőnöknek,… több»
A zseniálisan felkavaró Erőszakik rendezője, Martin McDonagh újabb brutálisan súlyos morális kérdéseket boncolgató mestermunkát adott ki a kezei közül, sőt most talán az emberi lélek még ősibb és elemibb indulatait mutatja be kendőzetlen explicitássa... teljes kritika»
Nyomasztó és meghökkentő - kb. ez a két szó ugrott be, miután megnéztem a filmet. Felkavaró, de inkább valószerűtlen jelenetek, jól kidolgozott, mégis ellenszenvet kiváltó karakterek, nyitott befejezés, ami után egy pillanatra elgondolkodtam, hogyan ... több»
Martin McDonagh ezúttal is egy igencsak felzaklató filmet tett le az asztalra. A cselekmény igazából nagyon egyszerűen leírható lenne, azt gondolom, hogy valójában nem ezen van a hangsúly. A Három óriásplakát egy igazi karakterdráma, amely messze mellőz minden felszínességet és klisét. Annak ellenére, hogy minden jellemrajz, egybevéve a történettel nagyon minimalisztikus, mégis elképesztően mélyrható. Minden egyes intenzívebb jelenet egy apró tűszúrás, és mindez nem csupán remek eszköz arra, hogy folyamatosan fenntartsák a néző figyelmét, hanem arra is, hogy valami kitörölhetetlent hagyjon benne.
Végre egy igazán jó film! Gyanakodva fogtam hozzá, mert a rendező előző két filmje nem volt számomra annyira jó, mint sok kritikusnak. De ez minden szempontból tökéletes. Fordulatos cselekmény, három elképesztően jó alakítás és a mondanivalója is hum... több»
Mi történik, ha állóvízbe követ dobunk? Felkavarodik az egész....ez jutott eszembe a film nézése közben. Ritkán jön ki ilyen gyöngyszem az álomgyár kapuja mögül, ami ennyire nyíltan mer mesélni a rendőrségről, rasszizmusról, az USA problémáiról, vagy... teljes kritika»
A film összbevétele 159 210 164 dollár volt (imdb.com), míg a magyarországi piacon 44 623 945 forintot termelt. A hazai mozik összesen 62 038 mozijegyet értékesítettek a produkcióra.
A film, amit Dixon anyja, Sandy Martin néz az az 1973-as N. Roeg film, a "Ne nézz vissza". Abban Donald Sutherland szintén a lányát vesztette el, ezért a lelkiállapota azonos Mildred Hayes érzéseivel. Mindketten a gyász és a bűntudat kettősségében szenvednek.
(Berto49)Martin McDonagh sokkal több humoros jelenetet vett fel a filmhez, ám végül ebből sokat kivágott, mert úgy érezte szétfeszítené a filmet, hiszen itt mégis egy komoly drámai cselekményről van szó.
(ArpiHajdu és Réci)A Dixon anyját alakító Sandy Martin korábban már forgatott Martin McDonagh A hét pszichopata és a si-cu című filmjében, de végül ki kellett vágni a jelenetét, így a rendező most nagyon örült, hogy újra vele dolgozhatott.
(ArpiHajdu és Réci)Frances McDormand sokat vacillált azon, hogy elvállalja-e a filmet, de végül a férje, Joel Coen rábeszélte a szerepre.
(hp)Szeretnéd használni a Mafab értékelését a weboldaladon?
Használd ezt a HTML-kódot »