Whitney Houston életútja egyszerre felemelő és tragikus. Míg énekesnőként mindent elért, amit csak lehetett, sőt a filmipart is meghódította, addig a magánélete tele volt fájdalommal és kudarcokkal. Tragikus halálának 10 évfordulóján jelent meg Kasi Lemmons róla szóló életrajzi filmje, a Bohém rapszódia forgatókönyvét is jegyző Antony McCarten szkriptje alapján. Az emlékállítás azonban csak félig-meddig ért célba. Ez a mű is szenved az életrajzi filmek megszokott gyermekbetegségeiben. Pletykákat kezel tényekként, sokszor pontatlan, ferdít vagy épp jelentéktelen/fiktív jelenteknél időzik, míg fontosabb eseményeket néhány mondatban lerendez vagy átugrik.
Pozitívum azonban Whitney karakterrajza, hogy pl. a Bohém rapszódiával ellentétben nemcsak a magánéleti botrányaira koncentrál, hanem elsősorban művészként, énekesnőként láttja őt. Számos nagyszerű felvételt hallhatunk tőle, betekintést nyújt legismertebb dalainak születése mögé, videoklip, koncertek szervezéséről mutat kulisszatitkokat. Amíg a Bohém rapszódia híján volt ezen elemeknek, addig Antony McCarten forgatókönyve most átesik a ló túloldalára. A kreatív munka, az alkotás folyamatait ezúttal nagyon szépen bemutatja, de Withney magánéletével látványosan nem tud mit kezdeni. Nem találja meg az egyensúlyt a mintegy harminc évet felölelő történések és a közel két és fél órás játékidő között. Egy-egy időszakon hosszan időzik, máskor éveket, évtizedeket ugrik az időben. De nemcsak idő, hanem fókusz tekintetében sem valami kiegyensúlyozott. Pl. egy interjúnak hosszú perceket szentel, míg a Több mint testőrben való szereplésének két mondatot szán. Witney Robyn Crowforddal való veszekedéseire, szakítására aránytalanul több időt fordít, mint a Bobby Brownnal való tizennégy évére. Manipulatív apjával való toxikus kapcsolatának sok-sok jelentet szentel, míg lányának, Bobbi Kristinának mindössze néhány mondat jut, és kb. három jelenet alatt felnő.
Naomi Ackie alakításával nincsenek különösebb gondok, nagyon jól formálja meg a fiatal Whitneyt, nem rajta múlott, hogy a karakterábrázolás nem elég alapos. Ugyanis nem sok változás történik a karakterrel a teljes film során, megismerjük az álmodozó, kissé vadóc, feltörekvő énekesnőt és nagyjából ugyanaz a habitus köszön vissza amikor halálának évében látjuk, mikor már 48 éves, túl van egy csodás felemelkedésen, a zenetörténet egyik legszebb karrierjén, egy lassú lecsúszáson, egy bántalmazó házasságon, egy gyerek felnevelésén, jónéhány elvonón, rengeteg csalódáson, áruláson és szívfájdalmon. Mégsem látszik a karakteren az élettapasztalat.
Az aranytorkú énekesnő életútja tele van szomorúsággal, és mindenféle érzelmi húrt képes megpendíteni a története. Kasi Lemmons rendezéséről ez nem mondható el, mert maximum akkor képes érzelmeket megmozdítani, amikor Withney hangját halljuk. Teljesen felesleges nem volt a film elkészülte, mert legalább a legszebb dalai megkapják a megérdemelt figyelmet és főhajtást általa, de egy olyan csodálatos művész és istenadta tehetség, mint amilyen ő volt, ennél sokkal átütőbb megemlékezést érdemelt volna.
A film az egyedülálló és felejthetetlen Whitney Houston énekesnőnek állít emléket. A fiatal New Jersey-i gospel kórusénekesnőből minden idők egyik legsikeresebb és legtöbb... több»
Szereplők: Naomi Ackie, Stanley Tucci, Clarke Peters, Nafessa Williams, Ashton Sanders
