Ahoj poplacsek

Mese a táskás emberről
Avelina Prat csinált egy filmet, ami körülbelül olyan, mint egy népmese. Főszereplője a jóságos Fernando (Manolo Solo alakításában), akkora táskákkal a szeme alatt, hogy én ekkorákat lehet, hogy nem is láttam még, Horst Tappert a kanyarban sincs. Maga a film a minőségéhez képest szerintem túlértékelt, és ebben közrejátszhat az, hogy a rendező művészfilmes megoldásokat alkalmazott, például fülbántó hegedűkornyikálást használt zene helyett és ezzel tett melankolikussá az amúgy is szomorkás nagytotálokat, hétköznapi megjelenésű vagy kifejezetten nem szép színészeket castingolt, stb. A nézők meg elhitték, hogy itt akkor nyilván valami felsőbb érték és elvont jelentés található, aztán gondolom ak... több»

Érdekes kordokumentum
Ez egy eléggé megszokott típusú sportfilm, ha láttál már belőlük párat, akkor mindet láttad. Ennek ellenére vannak benne érdekes dolgok, amik miatt megéri megnézni. Először is, jó időutazás. Mai szemmel iszonyú lepukkantnak és szegényesnek hat az az amerikai környezet, ami 1980 körül legendásan fejlettnek tűnt számunkra. 2004-ben, 24 évvel a Lake Placid-i USA-Szovjetunió hokimeccset és az ahhoz vezető amerikai felkészülést kísérhetjük figyelemmel. Szóval a film is régi, a feldolgozott korszak meg olyan, amikor az amerikaiaknál még furák voltak a frizurák és kicsit bumfordik a ruhák, így Kurt Russell mint edző nagyjából úgy fest, mint egy műanyag Lego emberke. Ami kitűnik a filmből, az az, ho... több»

Nahát, milyen aktuális!
A választások előtti este sikerült megnéznünk a filmet, és hát elég hülyén éreztem magamat, mert nagyon sok tekintetben lehetett nézőként kapcsolódni. Számtalan kínzó párhuzamot lehetett felfedezni a mai valóságunkkal, és szomorú, de ennek a pernek a története és a történelmi előzmények ma is igencsak el kell, hogy gondolkodtassanak bennünket. További ismerős érzést keltett, hogy 99 százalékban Magyarországon készült a film, a helyszínek között fel lehetett fedezni a néhai BM klubot (Duna Palota), a Vatikán felidézéséhez a Parlament központi lépcsőjét használták, stb.stb. ... A színészek közül a kisebb szerepekben szinte csak magyarok voltak, és úgy általában a filmes stáb nagy része is mag... több»

Mi ez a magyar cím?
A címfordítás péklapát-pozitív. A Saving face az, ugye, konkrétan arcmentést jelent, ez már a magyar nyelvnek is része (ha pedig ez nem jön össze, annak a neve az, hogy arcvesztés). Arról, hogy "Jó, rossz meg ami közte van" én inkább egy kissé szado-mazo beütésű felnőtt filmre asszociálnék. Na, mindegy, amúgy maga a film szórakoztató, és a közel negyedszázadnyi idő sem kezdte ki nagyon. Nem nagy szám, de marha könnyen nézhető. Már szinte annyira, mint egy síkbuta Hallmark-vígjáték, csak ez annál azért értelmesebb. Egy New York Cityben élő kínai közösséget látunk, annak is több generációját. Nem más ez, mint egy kissé melankolikus vígjátékba oltott asszimilációs tanmese. Az első generáció még... több»

Ej, mi a kő!
Nem tudtam a többséghez csatlakozni a lelkesedést illetően, majdnem kijöttem a moziból 1 óra elteltével, de aztán összeszedtem magam és végignéztem, de sokat néztem az órámat közben. Szerintem eléggé gyermetegre sikerült, de lehet, hogy csak generációs problémám adódott a többek között Lego-filmes előélettel rendelkező rendezőpáros alkotásával. A kellően hosszúra nyújtott sci-fi egy világmegmentésről szól. Valahonnan asztrofágnak (latinul szó szerint csillagevőnek) nevezett kis sejtek jelennek meg, melyek a Vénusz felől a Nap felé vonalban vándorolnak. A libasort Petrova-vonalnak hívják, mert Petrova vette észre, hogy vonalban mennek. Mondjuk valószínűleg mások is észrevették, a filmben lega... több»