Ahoj poplacsek

Ne menjetek drogfutárnak, az nem helyes
Brian Helgeland írt és rendezett egy szuper filmet hazai terepen, a szülővárosa, Providence melletti New Bedfordban élő szorgalmas halászok között. De ez nem olyan, mint a National Geographic Rákhalászok meg hasonló dokusorozatai, mert itt ezek a derék, jó munkásemberek egy kisebb rossz döntés következményeként olyan slamasztikába kerülnek, hogy a végére már erősen bánják, de addigra késő. A rendező - mielőtt írni és rendezni kezdett volna - maga is változatos kétkezi munkákon edződött a tápláléklánc legalján, volt ő minden: hómunkás, papírhulladék-begyűjtő meg hasonlók. Ez nyilván közrejátszott abban, hogy hitelesen, minden pátosz és hülyeség nélkül tudja mutatni a melósok világát, úgy, hog... több»

Színpadi krimi
Mindenki IS szerepel a filmben, emiatt néztem meg annak ellenére, hogy nulla emlékem van az előző két részről, ami azért elég komoly red flag volt, amire jobban kellett volna figyelnem. Nyilván nem nekem valók az ilyen Agatha Christie kaptafájára készült krimik, nekem mind egyforma. Tutira erre se fogok emlékezni majd. Ezúttal érkezik egy pap vidékre, hogy besegítsen egy másik pap mellett, mert megy lefelé a helyi templom statisztikája. A másik papot hidegre teszik, mire jönnek a nyomozók. A setting teljesen Agatha Christie-s, itt is többnyire együtt látjuk egy szobában vagy a templomban a maroknyi szereplőt, csak itt a nyomozók nincsenek állandóan jelen, itt a jövevény pap kap nagyobb szere... több»

Ügyes, filmes diplomamunka érzetét kelti
Neo Sora amerikai-japán rendező csinált egy erősen politikai témájú japán városi disztópiát. Ez egy minimális költségvetésű produkció, és egészen úgy néz ki a város benne (vélhetően Tokió), ahogy egy japán nagyváros manapság ki szokott nézni. Csak 1-2 apró jel utal arra, hogy a közeljövőben járunk, nem a jelenben. A költségvetés szemmel láthatóan elenyésző mértékű lehetett, ez egy igazán olcsón összedobott, független film, olyasmi, amit a végzős filmművészetisek szoktak készíteni, tele romlatlan idealizmussal. Közepesnél kicsit jobbnak éreztem, talán a más kultúrák iránti érdeklődésem húzta csak fel négy csillagra, a jó ég tudja. A téma magyar szemmel nézve is ismerős lehet. Japán a történet... több»

Eltévesztettem a házszámot
Nem ismerem Mary Shelley eredetijét, nem tudom, ez mennyire átdolgozott változat, de egy darabig tudtam hozzá kapcsolódni. Képzeljetek magatok elé egy Viktort, akit kis korában vert az apja, amit ez a Viktor felnőve istenkomplexussal kompenzált. Ennek köszönhetően létrehozott egy emberre hasonlító, de zombiszerű és nagyon egyszerű életformát, aki felett uralkodott és akinek a teremtőjévé válhatott. A zombilény egyszerre félt tőle és imádta, kezdetleges agya nem volt alkalmas másra, mint hogy félelemmel vegyes szeretettel nézzen a teremtőjére és ismételgesse, hogy Viktor, Viktor. Hát igen, Shelley a jövőbe látott. Aztán amikor elmúlt az újdonság varázsa és ez önmagában már nem kötött le, onn... több»

Megszületett a magyar Sharknado
Ma elpukkantottunk két mafabos promójegyet erre az érdekességre. Nos, valahol feltétlenül megérte, na, de nem úgy, hanem amúgy. Azt gondoltam, hogy Szente Vajk tehetséges, mert néhány éve az egyik színinövendék megdobott jegyekkel a Puskás musicalre, ami a bazinagy Erkelben volt, és tulajdonképpen elég jól működött, sikerült kitöltenie a színpadot mind térben, mind időben. Hát a film az bizony nem színház, meg lehet, hogy az egy egyszeri megvillanás volt akkor. De tényleg, az a musical szerintem sikerült neki, hát ez viszont most nem. Most nemrég láttuk Herendi Gábor remake vígjátékát, ami eredetietlensége ellenére szórakoztató volt, ilyen előzmény után a magyar filmgyártás iránti friss elfo... több»