Mágikus Kogonada nagyot ment és a nézők egy jókora része nem tudta követni, így meglehetősen alulértékelték a munkáját. Kár, mert egy nagyon mély és spirituális rétege van a filmnek, érdemes felfedezni. Colin Farrell és Margot Robbie nagy alázattal, szerénységgel és érzékenységgel játszotta el a két főszerepet, a fényképezés is zseniális volt, minden nagyon szépen működött együtt. Egy dobozban élek, nem követem a reklámokat és promóciókat, nem tudom, mi ment félre, mire számítottak a nézők, de nyilván nem azt kapták, amire vártak, ezért ábrándultak ki. Én minden előzetes nézőpont és elvárás nélkül néztem meg, és nálam nagyot ütött, nagy élmény volt.
Leginkább úgy kell elképzelni, hogy van két szeret... több»
Filmmúzeum Na, először is, a 2025-ös remake sokkal élvezhetőbb, jobb lett. De nem akarok igazságtalan lenni, az 1989 körül készült filmek többsége mára már nézhetetlen, ez meg ahhoz képest technikailag nézhető. Viszonylag. A közel 120 perces film első 80 perce fájdalmasan vontatott, utána meg kapunk egy bő félóra házastársi "reszkessetekbetörőket", hogy a végén DeVito elmondja a kamerába a shakespeare-i színdarabvégi tanulságot.
Apropó Shakespeare: a film szerkezete nagyon hasonlított a néhai angol drámaíró színpadi műveihez, sokkal jobban, mint egy mai értelemben vett filmhez. Az elején egy szóbeli felvezetés, aztán maga a cselekmény, benne a "meglepő" végkifejlettel, végül a tanulságos záróbeszéd.
D... több»
Elég angol Hát ez mókás volt, most le is töltöm az eredetit, mert az kimaradt egykoron. Érdekes volt Benedict Cumberbatch-et ilyen, számára kissé testidegen szerepben látni, na meg Olivia Colman is mást mutatott, mint amit megszoktunk tőle. A film első kétharmada lassú építkezés, a házastársi késdobálás az utolsó szakaszra marad.
Az első 2-3 rész alapján Mielőtt Marokkóba utaztunk, ajánlották nekem, láttam is, hogy fú, de jó az értékelése, így 7-8 hónapja nekiláttunk és néhány hét alatt megnéztünk 2 vagy 3 részt, aztán csak halogattuk és halogattuk. Ma töröltem végül le (asszonnyal nagy egyetértésben), miután nyilvánvaló lett, hogy sose fogjuk folytatni. Ha a Hallmark csinálta volna annak idején a Szomszédokat, azt hiszem, az hasonló lett volna.
Nem szippantott be Ebben a filmben mindenki is játszik, de a gazdag színészfelhozatal és a nagy múltú rendező önmagában nem vezet kiváló produkcióhoz.
A szokásos megy benne: a relatíve zöldfülű, de a saját területükön sikeres és így magabiztos amerikai gyeptermesztők elszámolják magukat, amikor az útjaik keresztezik egymást a rettentő gonosz és piszokul kegyetlen mexikói drogbandákkal. Itt még Benicio Del Toro a sok éven át ráégett szerepében tündökölt, ő volt a mindenkinél is kegyetlenebb sztereotipikus mexikói nagyongonosz.
Ami miatt nem tudtam megszeretni: Oliver Stone rendezői eszközei szerintem már meghaladottak, a történet - bár valamennyire szövevényesnek mondható - igazából sztereotipikus, és mintha eg... több»
Imádtam minden percét Nagy menet volt évtizedek után újranézni ezt a gyöngyszemét az 1980-as éveknek azután, hogy tegnap láttam az idei remake-et. A két film között csupán kb. 20% tartalmi átfedés van, az ideológiai mondanivaló azonban nagyjából ugyanaz. Na jó, nagy mélységekre nem kell gondolni, csak a szokásos ismert közhelyekre a propagandaalapú rendőrállam és az ellenállás konfliktusára, az utóbbi győzedelmeskedésével.
Ebben a változatban maga a vetélkedőműsor (vagy minek hívjuk) gyorsabb lefolyású, mint az újban, számtalan gladiátoros-amfiteátrumos megoldással. A film hangulatát többek között ez határozza meg, na, meg olyan elemek, mint Harold Faltermeyer zenéi, a 80-as évek legkomolyabb női frizurái és Oliv... több»
Popcornmozi aktuálpolitikai áthallásokkal Kíváncsi voltam erre a remake-re, mert a (kimondani is durva) 38 éves ősváltozat azért annak idején eléggé meghatározó élmény volt. Alámondásos szinkronnal néztük másolt VHS kazettáról, nem is tudom, hogy nem folyt ki a szemünk közben. Most le is töltöttem, hogy utólagos csalódást okozzak vele magamnak, mert azért nagy illúzióim nincsenek, eléggé béna lesz majd mai szemmel nézve.
Ezt a szép új filmet LED-es moziképernyőn néztem a Kultik mozi és az itteni jegynyeremény jóvoltából, örök hála érte. Érdekes élmény volt, tulajdonképpen ez a LED mozi egy rohadt nagy tévé. Ez a film mindjárt megfelelően demonstrálta, hogy mit tud ez az új technológia.
A mostani verzió elég sokban eltér a Schwarzen... több»
Winkler a sarkon George Clooney Winkler Róbert hasonmásként szerepel saját filmjében, melynek műfaja sci-fi, azon belül is egy disztópikus alkotás. Szerintem fogadásból készült, egy filmes haverja a bárban azt mondta Clooney-nak, hogy tutira nem tudna egy sci-fit összehozni, ő meg mondta, hogy akkor fogd meg a söröm. És megoldotta, bár nem a legjobban, de azért egynek megteszi.
A cselekmény 2049-ben játszódik, valami hazavágta a Föld légkörét (kitalálom: az emberiség felelőtlensége). Winkler Róbert, akarom mondani George Clooney egy lepukkant tudós egy sarki kutatóállomáson, ahonnan az utolsó embereket evakuálják, de ő nem részletezett okokból ott marad, mint később kiderül, nem egyedül, hanem egy ott felejt... több»
Hős utca, Orlando Sean Baker eddigi legnagyobb dobása számomra az Anora, attól eléggé elmarad ez a film, de azért kellően érdekes, még ha a cselekmény nem is nagyon vezet sehonnan sehová. De azt profin teszi, szépen és érdekesen céltalan. Vagyis nem céltalan, érteni vélem ám, csak nálam nem talált be.
Floridában járunk, majdnem mindig süt a nap, de azért néha esik és szivárvány is akad - utólag látom, hogy jobban kellett volna figyelnem a meteorológiai szimbolikára, de most már késő, annyi meg nem volt benne, hogy ismét végignézzem. Így maradnak a bizonytalan utólagos benyomásaim ezzel kapcsolatban. A helyi motellakó lecsúszott emberek életét látjuk, azon belül is néhány egyjegyű évszámú gyerek mindennapjait.... több»
Nem való mindenkinek Nem mindenkinek ajánlott ez a film, nekem sem. Nem mondom, hogy nem volt érdekes az alapötlet. De itt inkább azt látom, hogy ha Abbas Kiarostami csinál egy filmet, akkor azt eltartott kisujjal fogyasztjuk és méltatjuk, ha nem sikerült, akkor is. Vagy csak nekem magas.
Műfajváltás Daniel Aronofsky nyomasztó és sötét hangulatú filmnyelve a Rekviem egy álomért óta nem múlt el, most viszont bejött mellé egy nagy adag Guy Ritchie-faktor is, és a kettő együtt egy nagyon érdekes egyveleget eredményezett. A helyszín ezúttal is New York City és azon belül is ismét nagy részben a festői Brighton Beach-i külváros. A forgatókönyvet Charlie Huston írta a saját könyve alapján, ezúttal Aronofsky "csak" a rendezésért felelt.
A film első felében még a nyomasztó hangulat a meghatározó, és nem tudni, merre fog haladni a cselekmény. Ebben a szakaszban még szerepel Zoë Kravitz, a híres zenészapu lánya. Hát hiába a hátszél, nem lesz belőle színészóriás. Na mindegy, ez egy mellékes észrevé... több»
Fizikai fájdalmat okozott Az első rész se volt jó, de most talán sikerült alulmúlni azt is. Annyi ponton meg lehetett volna állítani a folyamatot, de senki nem lépett közbe időben, és így végül kijött ez a produkció, és ez nem túl nagy baj, mert úgy látom, hogy másoknak átlagban jobban tetszik, mint nekem. Talán csak én vagyok a fura.
Szóval hurrá, ez egy újabb testcserés film! Ezúttal nem csak az első részben megismert család tagjai csereberélnek, hanem a két évtized alatt megcsonkult család három tagja, plusz egy hamarosan kötendő házasságban a nemsokára a családba kerülő iskolatárs. Ennyi innovációt fedeztem fel, ha ez annak tekinthető. Ha nem, akkor is szükség volt erre a trükkre, mert kellett két iskolás is az i... több»
Érdekes egyveleg Hát összességében többször volt gagyi (főleg a vége felé), mint jó. Pedig olyan szépen indult... A felszínes szórakozás céljainak még így is megfelelt, bár rövid idő múlva semmire nem fogok belőle emlékezni, mint ahogy az első részből is csak annyi maradt meg, hogy láttam és elvoltam közben.
Timo Tjahjanto jó ritmusban és jó érzékkel rendez, egészen a közepéig, mert ott erőt vesz rajta a Marvel-betegség. Ugyanis azokhoz hasonlóan ez is egy olyan produkció, amelyikben az elviselhetetlenségig fokozódik a pirotechnika, csihi-puhi, filmzene és világvége az utolsó háromnegyed órában, ami ez esetben a film második fele.
Az egész úgy indul, mint egy kettős életet élő akcióhős/bérgyilkostörténet és ... több»
papás gyagyás A francia filmgyártás ennél többre hivatott. Bár úgy látom, a többségnek ez minimum közepesen tetszett, lehet, hogy én vagyok túl szigorú. A sztori valószínűtlen és erőltetett alapokon építkezik a teljes kiszámíthatóság felé, és vígjátékohoz képest faarccal lehet végignézni, hiányoznak a poénok, amiket annak szántak, azok többnyire nem jók.
Elég eredeti Szerintem menő volt, bár sajnos nem tudtam eléggé bevonódni két okból. Az egyik, hogy egy informatikai problémával küzdöttem és végig konzultáltam erről a cthatgpt-vel közben, a másik, hogy Podlovics Laura fába szorult vinnyogása rosszabb, mint Csikó Dorináé, nagyon durva. Majd még adok talán újra esélyt annak, hogy rendesebben megnézzem.
A fojtogató szeretet "Sose fogsz megszabadulni ettől a nőtől" - ezt mondta a tánctanárnő a kis Roland Pereznek, és addigra már tudtuk, hogy ez lesz a film kulcsmondata. Egy mérgező anyát és a csapdájában élő fiát láthatjuk. Sokan talán ellenkezőleg látják és nem is értik, hogy hogy tehettem ilyen méltatlan és igazságtalan kijelentést, márpedig sajnos ez a helyzet.
Az igaz történeten alapuló filmben a marokkói bevándorlócsaládban dongalábbal született egy fiú, amit akkoriban maradandó és gyógyíthatatlan fogyatékosságnak tekintettek (ez az 1960-as években volt, nem tudom, azóta mi a helyzet). Hogy nagyon le ne lőjem a poént, dióhéjban legyen annyi itt, hogy szuperanyu elintézte, hogy a fia idővel nagyrészt megszab... több»
Megterhelő film egy megterhelő hivatásról Ez egy érzelmileg igen nehezen viselhető film, mely egy kórházban játszódik, ahol egy doktornő figyelmen kívül hagyja az egyik páciense egy tünetét, amivel talán meg lehetett volna menteni. Óriási a terhelés és nagyon könnyű hibázni. Érezzük, hogy bármelyikünk kerülhetett volna a dokinő helyzetébe, de ha nem, akkor azért nem, mert a legtöbben pár perc alatt összeomlanánk a helyében egy sima munkanapon.
Ez egy lassú lefolyású tévéfilm, mely magával ragadja a nézőt, bármennyire is nehezünkre esik befogadni a lelki terhet, amit Zinnini Elkington ránk pakol. Lassú, mégis nagyon intenzív, szinte pislogni is elfelejtettem. Özlem Saglanmak alakítása a főszerepben kiváló, és a fényképezés is remek. ... több»
Uncsizás a nem-albínó Tildával Egy technikai baleset/félreértés miatt eddig kitértem a film elől, mert következetesen összetévesztettem a Michael Collins című ír történettel. Na, de most behoztam, és arra jutottam, hogy bárcsak tizensok évvel ezelőtt néztem volna, mert akkor még semmi nem állt akadályként az ízlésem és e mű között.
Tulajdonképpen főleg a nagymértékű avulás írható a film számlájára. Nem a vezetékes telefonokra és ókori automobilokra gondoltam, és nem is a lötyögős Walmart öltönyökre arany hózentrógerrel, hanem arra, hogy a "majd a végén kiderül, mire figyeltél egész végig"- filmnyelv ma már egyre kevésbé érdekes/értékes. A noztalgiafaktor egy nagy jópont, de sok sallert szenvedett el azért... Például nem t... több»
Aziz Ansari megcsinálta Ez az indiai srác (Aziz Ansari) nagyon elkapta a lényeget, egy humoros, nem bonyolult, és mégis nagyon szerethető és pozitív üzenetű szórakoztatást dobott össze a számunkra. És ebben segítségére volt a másik két főszereplő (Keanu Reeves és Seth Rogen), ráadásul Keanu Reeves magyar hangja is külön szuperviccessé tette az egészet.
Nem tudtam nem észrevenni az Angyalok városával a párhuzamot a kezdő jelenetekben, de aztán más irányt vett az egész, és Ansari korábbi tapasztalatai itt is átütöttek, néha olyan volt, mintha családi animációs filmet néznénk élő szereplőkkel.
A politikai mondandó kissé marxista-baloldali, ami nem a kedvenc területem, de az eltagadhatatlan, hogy van egy növekvő feszül... több»
56 Mágikus, merész, meseszép utazás (2025)
Kogonada nagyot ment és a nézők egy jókora része nem tudta követni, így meglehetősen alulértékelték a munkáját. Kár, mert egy nagyon mély és spirituális rétege van a filmnek, érdemes felfedezni. Colin Farrell és Margot Robbie nagy alázattal, szerénységgel és érzékenységgel játszotta el a két főszerepet, a fényképezés is zseniális volt, minden nagyon szépen működött együtt. Egy dobozban élek, nem követem a reklámokat és promóciókat, nem tudom, mi ment félre, mire számítottak a nézők, de nyilván nem azt kapták, amire vártak, ezért ábrándultak ki. Én minden előzetes nézőpont és elvárás nélkül néztem meg, és nálam nagyot ütött, nagy élmény volt. Leginkább úgy kell elképzelni, hogy van két szeret... több»