Ellentétes irányú fejlődések Hát van ez így, Emily Blunt egyre jobb, Steven Spielberg meg egyre rosszabb. A végeredmény egy elégségesen jó, elégségesen látványos és még épp megfelelően szórakoztató nyári mozi.
Maga az alapkoncepció szavatossága mostanra lejárt. A Men in Black például 29 évvel ezelőtt jelent meg, annak az erőssége az volt, hogy Tommy Lee Jones és Will Smith együtt nagyon klasszul és sok humorral játszott, na meg közel harminc éve a "hú, itt vannak köztünk az idegenek" gondolata még sokkal izgalmasabb lehetett. "Ha megtudnád, hogy nem vagyunk egyedül, ha valaki megmutatná, bebizonyítaná neked, az megrémítene?" - írja a bemutatószöveg, de most komolyan, ki az, aki azt hiszi, hogy a világegyetemben csak mi ... több»
Nem igazodtam el rajta Gondoltam, ha már holnapután Izlandra utazunk, kiváló ötlet lesz ezzel a dokumentumfilmmel alapozni. Eltelt fél óra, de már negyed órája nem gondolom.
Adok némi támpontot, ami alapján el tudjátok dönteni, hogy nektek be fog-e válni. Egy nagyon lelassult filmet képzeljetek el, amiben 75%-ban gleccsereket lehet látni felülről, oldalról és alulról, 25%-ban pedig a vén Árni bát, aki semmire nem emlékszik, meg a családját. Őket főleg huszonéves családi videókon látni, annak megfelelő érdekességű és minőségű csíkos és homályos snitteken. Nem tudom, kicsoda Árni bá, de nem lettem rá kíváncsi, a családja se vonta magára a figyelmemet.
A film eddig elmondta, hogy a gleccserek érdekesek (mindenféle i... több»
gyenge A két főszereplő miatt többet vártam, főleg Tilda Swinton miatt, ő azért többnyire megválogatja, hogy miben szerepel. Az első fél óra elég jó is volt, éreztem a potenciált a filmben, de aztán kissé szétszaladt az egész és a spirituális alternatív stb. helyett felépült egyfajta lakossági romantikus film. Voltak a rendezésnek jobb pillanatai, de összességében nem működött kellően jól.
Te jó ég! Jordan Roberts filmje nem talált be nálam. Szétcsúszó szenvedéstörténet, melankolikus érfelvágás, nem szerethető szereplők, gazdaságos de hamis országábrázolás jellemzi az egészet.
Alise (Vera Farmiga) és Connor (Csókás Márton avagy Marton Csokas) egy családi trauma után el van akadva, párterápiáznak, a fiuk (Wes) meg azt találja ki, hogy mongol. Egy lányuk is van, néha ő is előfordul, neki az a fő tulajdonsága, hogy néz. Néha csodálkozva, néha megütközve, néha rosszallóan. Volt még egy gyerek, akit elvesztettek, nem tudjuk, mennyi ideje, mennyi idős korában és miért, de a traumatizált szülők között megszűnt az intimitás, a gyerekek sincsenek jól.
Egy darabig megy a körbe-körbe szenvedés, A... több»
Pszichológiai hardcore Ez egy rettenetes sztori, amely az 1970-es évek Németországában játszódik, abban az országban, amely hatalmas felvilágosodáson és civilizálódáson ment keresztül addigra. Michaela (Sandra Hüller) egy mérgező anya mellett nő fel, ez az anya az egész családot hazavágja. A lányt kezelik betegként, pedig az anyját kellene kezelni. Elképesztő belegondolni, hogy hány ilyen család lehet, ahol a családtagok a legkülönfélébb megküzdési technikákkal próbálják túlélni a reménytelen helyzetüket, mert nem jutott még el hozzájuk a lélekorvoslás, a pszichológia gondolata.
A vallással semmi bajom, de az egyházak hihetetlen, mennyi bajt hoztak már a világra, nagyon rossz volt látni, hogy még fél évszázaddal ... több»
Szakzsargonos cím A ghostlight a színházi világban az az egy szem fény, amit fennhagynak, amikor már mindenki hazament. Van erre több magyarázat, például hogy ne potyogjanak random karbantartó és egyéb jöttmentek a zenekari árokba az éjszaka. Ez általában egyetlen csupasz lelógó villanykörte. Ebben a filmben ez a fényforrás a gyász és remény szimbóluma.
Az elején gyorsan húz be a sztori, hogy aztán ugyanolyan gyorsan kiköpje a nézőt (tisztelet a legkitartóbbaknak). Dancsi, az útépítő melós arc családi hullámvölgyben van, persze nem csak ő, ez kollektív kihívás. A csendben szenvedő felesége és az önsorsrontó módon lázadó lánya is vele tart az önszopatás caminóján. Dan esetében úgy hozza az élet, hogy az épp ak... több»
Méltatlan a francia vígjátéki hagyományokhoz Kínszenvedős szomorújátékot hozott nekünk Emmanuel Patron és Armelle Patron, akik, gondolom, testvérek. Hálával tartozom nekik azért, hogy legalább rövid lett.
Van egy idősebb házaspár, akik megnyerik a lottón a 150 millió eurós jackpotot, de ezt nem kötik a felnőtt gyerekeik orrára, hanem kitalálják, hogy Kambodzsában létesítenek árvaházat. Ami persze derék, csak a gyerekek annyira rossz anyagi állapotban vannak, hogy a legambiciózusabb is százezer eurót kér, amikor némi kedvezményképpen a szülők lehetőséget adnak, hogy kérjenek valamennyit, ami lehetővé teszi számukra, hogy boldogok legyenek. A két másik gyerek egyike egyévnyi, a másik bő egyhavi minimálbért kér... Kapnak fejenként százeze... több»
Egynek OK, rosszabb napokon Mehet ez még lejjebb, mert még hátravan háromnegyed óra (limonádénak elég hosszú lett ez). Megelőlegeztem a három csillagot, mert bár számomra érdektelen, lehet, hogy amúgy jó.
Hollywoodban készült brit típusú vígjáték (ahol az eredeti változatokban elsősorban Hugh Grant tolja a retard romantikus sztereotip hősszerelmes típust). Itt most néhány kielégítetlen amerikai hölgy szenved, és ez engem annak ellenére nem tudott magával ragadni, hogy többen a szereplők közül jó filmekben is szerepeltek, és Kristen Wiiget amúgy is nagyon kedvelem. De úgy néz ki, hogy megfelelő partner nélkül csak árnyéka önmagának. Bár ezt éreztem az összes színésznél, szerintem itt mindenki rosszabbul játszott, mint a... több»
Remekül sikerült megoldani a feladatot! Christopher Nolan nagy fába vágta a fejszéjét, mert az ógörög Shakespeare, azaz Homérosz rendesen be lehetett kábszizva, amikor ezt a történetet megírta. Volt minden az eredeti műben, küklopsz, a katonákat disznóvá változtató banya és megannyi olyan mesebeli elem, amit külön-külön is kihívás lehetett úgy filmvászonra írni, hogy az működjön. És összehozta, mégpedig úgy, hogy sitty-sutty eltelt a közel háromórás játékidő.
Valójában ebbe a közel három órába így is cipőkanállal lehetett beszorítani mindent, simán lehetett volna 4 óra vagy több, de akkor, ugye, kérdés, hogy hányan mennek a moziba be. Mindenesetre jobb, hogy így egyben letolta a rendező az egészet, mintha elharmadolta volna, mint ... több»
Csak mozifanatikusoknak, de nekik nagyon Hiroshi Okuyama mindössze 28 évesen olyat tett le az asztalra, hogy arról csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni. Ebben a röpke másfél órás filmben a japán társadalom nagyon kegyetlen természetét mutatta meg, de a világot nem fogja tudni megváltani sajnos, mert olyan eszközöket választott, amelyek mindenben szembemennek a hagyományos filmkészítéssel. Emellett olyan távoli múltba tette az egészet, és olyan elvontan fogalmazta meg a társadalomkritikáját, hogy jó, ha a filmnéző japánok egy százaléka látni fogja, és abból is maximum minden ötödiknek fog leesni, hogy mi van. Az a japán társadalom két ezreléke.
Az 1996-ban született rendező a díszletek alapján (öreg kocsik, zene, kazettás wal... több»
Ennek a rendezőnek meszeltek Hát én nem tudom, mi lett Guy Ritchie-vel, már az idei (2026-os) filmje után is komolyan gondolkodtam hogy mi volt a baj, de most összeállt a kép. Hogy durvábban ne sarkítsam: ő lett az akciófilm Mága Zoltánja, Fásy Ádámja, Kis Grófo-ja, vagy Kovács Ákosa, mindenki keressen tetszés szerinti behelyettesíthető nevet. Lényeg, hogy az akciófilmek giccshuszárjává vált, nagyon elfordult a korábbi önmagától.
Ezt a filmet valamennyire menthetné az a körülmény, hogy megtörtént eseményeken alapul, állítólag. Utánanéztem, és annyira nem. Ami megtörtént az az, hogy van egy Afganisztán nevű ország, egy időben voltak ott tálibok meg tálibokra vadászó amerikai katonák. Guy Ritchie tulajdonképpen félreveze... több»
Még mindig működik Kimaradt nekem ez a klasszikus, most láttam először. Persze részletekkel számos alkalommal találkoztam, annyira sokszor és szívesen szokták felidézni az egyes jeleneteit. Kicsit hasonlít a Charles Bronson-féle bosszúvágyhoz, csak itt egy megkattant irodista az, aki az igazságot osztja. Bár itt talán több a társadalomkritikai elem. Michael Douglas és Robert Duvall játéka igazán élvezetes, de a film nem mentes a szokásos kliséktől, például hogy itt is nyugdíj előtt álló rendőr mászik bele olyan ügybe az utolsó napján, amibe nem kellene szegénynek. Mai szemmel nem a világ legjobb filmje, de akkora klasszikus, hogy aki még nem látta, az feltétlenül pótolja be!
Meredek Fú, gyerekek, ez a film kiidegelt, nem annyira való ez 2026-ban magyar nézők számára, kicsit hajaz a mi nagy közös kollektív traumánkra. Az USA-ban játszódó disztópiát láthatunk, melyben néhány év alatt átveszi a hatalmat a Változás néven futó mozgalom, és leuralja, antidemokratizálja, tönkreteszi az országot. Sajnos nem kaptunk a végén feloldozást, ezért kénytelen voltam levonni egy csillagot, de különben nagyon intenzív élmény volt, rendesen kellett kapaszkodni a karfába nézés közben.
A színészek alakítása nagyszerű, különösen Kyle Chandlert és Diane Lane-t tudom kiemelni, de a többiek is jók voltak. A rendező (Jan Komasa) érdekes oldalról közelített a témához, egy népes családon keresztül... több»
Szimbolizmussal van tele Nem egyszerű film, csak a legfanatikusabbaknak való. Alternatív, szimbolikus, és nem ad megfejtést. Mary Bronstein író-rendezőként feladta a leckét, Rose Byrne pedig bemutatta, hogy nem csak vígjátékbeli karaktert tud alakítani. Kb. egy megfilmesített pánikrohamot látunk az anyai kiégés, a magány és a mentális összeomlás háromszögében.
Nagyon kell figyelni, és úgy sem lesz könnyű szétszálazni, hogy mi valóság és mi nem. Linda lánya beteg, de nem tudjuk, mi baja, és még azt sem, hogy hívják. Míg az anyjánál el nem kezdődik valami gyógyulás, addig az arcát sem látjuk. Nyilván nem, mert a súlyos kiégésben és kimerültségben szenvedő anya számára a gyermek személyisége átmenetileg elhalványul.
A... több»
Többnyire pusztítóan unalmas Beckett, ez a nagyszerű író nem volt partiarc, ez már a könyveiből is érződik, és ebben a filmben úgy jön át, hogy az unalmasság egy lényeges személyiségvonása. Néha azért megvillan egy sajátságos ír humor, ami olyankor felettébb szórakoztató tud lenni a kiéhezett néző számára. Ugyanis többnyire unalom és monotonitás lengi át a produkciót. De ez szerintem jó esetben téves, rosszabb esetben önkényesen hamis rendezői megközelítés; lejjebb kitérek rá, hogy miért.
Ettől függetlenül szépen kivitelezett a film, Gabriel Byrne alakítása pedig nagyszerű. Az író életútjának megismeréséhez valamennyire hozzátesz ez az életrajzinak tűnő történet, így az irodalomkedvelők számára a lapossága ellenére is a... több»
Könnyen lehetett volna még jobb is James Mangold rendező és forgatókönyvíró annyira szépen indított, aztán a film közepén belefingott a nullás lisztbe. 1961-ben indulunk, a helyszín, a díszlet és a jelmezek hitelesek, a történet hiteles, az atmoszféra hibátlan, minden olyan gyönyörűen alakul egészen 1963-ig, és akkor hirtelen 1963-ban snitt és 1965 lesz. Elhiszem, hogy ha nem ugrik át, akkor ez egy legalább háromórás mozi lesz, de így meg simán kimaradt egy csomó legfontosabb esemény, ami sok mindent követhetetlenné tehet azoknak, akik nincsenek felkészülve Dylanból. Sikerült a legfontosabb párkapcsolati és művészeti fordulatokat kiírni a tömörség jegyében. Na, mindegy, ez van. Én azért inkább megnéztem volna a hosszabb verzi... több»
Hú, öcsém Kellően beteg vígjáték, sok múlik azon, hogy felül tudtok-e emelkedni a kaki-pisi szintű poénokon, mert ha igen, akkor sokszor elég vicces. Olyan mint az átlag hollywoodi vígjátékok és Seth MacFarlane filmjeinek valamiféle ötvözete.
Messzemenően alulértékelt Faék egyszerű a mondanivaló, és ezzel nincs is semmi baj. Röviden a következő: az életben az igazán fontos dolgok egyszerűek és időben, valamint térben univerzálisak. Pont. Ennek fényében ez a rövid, másfél órás alkotás egy tömör és kerek transzcendens utazás volt. Megpróbált a vége felé választ adni az élet értelmére is, de azt a részét nem feltétlenül írom alá, aminek úgyszintén nincs jelentősége; a film attól még rohadt jó.
Van egy idősík 45000 évvel ezelőttről, ott látunk egy családot, aztán van egy jelenbeli másik idősík, ahol pont ezt a családot régészik a régészek. A harmadik idősíkban megy az űrhajó a francba, egy többszáz éves úton halad, viszi az embriókat az új lakóhellyel kecsegt... több»
azt' mégse Úgy értesültem, hogy ez a film igen figyelemreméltó, és illik abba a sorba, ami az általam nagyra tartott alkotásokat jellemzi. De mégsem. Azért nem akarok teljesen genyó lenni, akár jó film is lehet, csak nálam nem működött eléggé. Szóval lehet, hogy mégis nagyszerű, csak nem voltam rá fogékony. Továbbmegyek, ez nagy valószínűséggel sokkal jobb, mint ami nekem átjött. Nem volt meg köztem és Gyllenhaal Magdi között a kémia, pedig nagyon elismerem a munkásságát. Ez van.
A rengeteg hiba ellenére Hajszálra voltam attól, hogy 3 csillagot adjak rá, de aztán felülkerekedett az altruista énem. Na, szóval nézzétek, de közben legyetek elnézőek, mert az itt elég jól fog jönni.
Kezdjük a jó hírekkel. Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway külön-külön is jól játszik, és itt most teljesen jó közöttük a kémia is. Meg laza, nem túl agyalós vígjáték, ami nem fogja túlterhelni a nézőket; akinek meg arra van igénye, az talál benne pár fajsúlyosabb gondolatmorzsát magának. Például az orvoslátogató-ipar etikusságával kapcsolatban. Apropó, sejtem, hogy a magyar fordításnál a drogok szóhasználatának választását fejtörés előzte meg, mert itt nyilván alapértelmezésben gyógyszerekről van szó.
Van még egy dolog,... több»
67 A leleplezés napja (2026)
Hát van ez így, Emily Blunt egyre jobb, Steven Spielberg meg egyre rosszabb. A végeredmény egy elégségesen jó, elégségesen látványos és még épp megfelelően szórakoztató nyári mozi. Maga az alapkoncepció szavatossága mostanra lejárt. A Men in Black például 29 évvel ezelőtt jelent meg, annak az erőssége az volt, hogy Tommy Lee Jones és Will Smith együtt nagyon klasszul és sok humorral játszott, na meg közel harminc éve a "hú, itt vannak köztünk az idegenek" gondolata még sokkal izgalmasabb lehetett. "Ha megtudnád, hogy nem vagyunk egyedül, ha valaki megmutatná, bebizonyítaná neked, az megrémítene?" - írja a bemutatószöveg, de most komolyan, ki az, aki azt hiszi, hogy a világegyetemben csak mi ... több»