Mese a táskás emberről Avelina Prat csinált egy filmet, ami körülbelül olyan, mint egy népmese. Főszereplője a jóságos Fernando (Manolo Solo alakításában), akkora táskákkal a szeme alatt, hogy én ekkorákat lehet, hogy nem is láttam még, Horst Tappert a kanyarban sincs.
Maga a film a minőségéhez képest szerintem túlértékelt, és ebben közrejátszhat az, hogy a rendező művészfilmes megoldásokat alkalmazott, például fülbántó hegedűkornyikálást használt zene helyett és ezzel tette melankolikussá az amúgy is szomorkás nagytotálokat, hétköznapi megjelenésű vagy kifejezetten nem szép színészeket castingolt, stb. A nézők meg elhitték, hogy itt akkor nyilván valami felsőbb érték és elvont jelentés található, aztán, gondolom... több»
Érdekes kordokumentum Ez egy eléggé megszokott típusú sportfilm, ha láttál már belőlük párat, akkor mindet láttad. Ennek ellenére vannak benne érdekes dolgok, amik miatt megéri megnézni. Először is, jó időutazás. Mai szemmel iszonyú lepukkantnak és szegényesnek hat az az amerikai környezet, ami 1980 körül legendásan fejlettnek tűnt számunkra. 2004-ben, 24 évvel a Lake Placid-i USA-Szovjetunió hokimeccset és az ahhoz vezető amerikai felkészülést kísérhetjük figyelemmel. Szóval a film is régi, a feldolgozott korszak meg olyan, amikor az amerikaiaknál még furák voltak a frizurák és kicsit bumfordik a ruhák, így Kurt Russell mint edző nagyjából úgy fest, mint egy műanyag Lego emberke.
Ami kitűnik a filmből, az az, ho... több»
Nahát, milyen aktuális! A választások előtti este sikerült megnéznünk a filmet, és hát elég hülyén éreztem magamat, mert nagyon sok tekintetben lehetett nézőként kapcsolódni. Számtalan kínzó párhuzamot lehetett felfedezni a mai valóságunkkal, és szomorú, de ennek a pernek a története és a történelmi előzmények ma is igencsak el kell, hogy gondolkodtassanak bennünket.
További ismerős érzést keltett, hogy 99 százalékban Magyarországon készült a film, a helyszínek között fel lehetett fedezni a néhai BM klubot (Duna Palota), a Vatikán felidézéséhez a Parlament központi lépcsőjét használták, stb.stb. ... A színészek közül a kisebb szerepekben szinte csak magyarok voltak, és úgy általában a filmes stáb nagy része is mag... több»
Mi ez a magyar cím? A címfordítás péklapát-pozitív. A Saving face az, ugye, konkrétan arcmentést jelent, ez már a magyar nyelvnek is része (ha pedig ez nem jön össze, annak a neve az, hogy arcvesztés). Arról, hogy "Jó, rossz meg ami közte van" én inkább egy kissé szado-mazo beütésű felnőtt filmre asszociálnék. Na, mindegy, amúgy maga a film szórakoztató, és a közel negyedszázadnyi idő sem kezdte ki nagyon. Nem nagy szám, de marha könnyen nézhető. Már szinte annyira, mint egy síkbuta Hallmark-vígjáték, csak ez annál azért értelmesebb.
Egy New York Cityben élő kínai közösséget látunk, annak is több generációját. Nem más ez, mint egy kissé melankolikus vígjátékba oltott asszimilációs tanmese. Az első generáció még... több»
Ej, mi a kő! Nem tudtam a többséghez csatlakozni a lelkesedést illetően, majdnem kijöttem a moziból 1 óra elteltével, de aztán összeszedtem magam és végignéztem, de sokat néztem az órámat közben. Szerintem eléggé gyermetegre sikerült, de lehet, hogy csak generációs problémám adódott a többek között Lego-filmes előélettel rendelkező rendezőpáros alkotásával.
A kellően hosszúra nyújtott sci-fi egy világmegmentésről szól. Valahonnan asztrofágnak (latinul szó szerint csillagevőnek) nevezett kis sejtek jelennek meg, melyek a Vénusz felől a Nap felé vonalban vándorolnak. A libasort Petrova-vonalnak hívják, mert Petrova vette észre, hogy vonalban mennek. Mondjuk valószínűleg mások is észrevették, a filmben lega... több»
Kicsit beteg A film műfaja kifejezetten nagyot változik az elejétől a végéig. Egy óra is eltelt, amikor azon tűnődtem, hogy melyik marha akasztotta erre a horror címkét, de utólag el tudom fogadni, amennyiben a hentelős trash horror (tudjátok, amit nem kell túl komolyan venni) is ide értendő. Nagyjából tíz perc esik ebbe a kategóriába és akkor is eléggé szatirikus körülmények között, szóval ez nem az az alkotás, amit végig fogsz rettegni.
A célközönség talán a marxista elnyomott irodai proletariátusnak a machiavellizmusra is hajlamos, nem túl széles szegmense lehetett, de azért aki kívül esik ezen a körön, az is tehet egy próbát a megnézésével, bár garantáltan nem ez lesz senkinek sem az élete filmje. A ... több»
Ez már nem ugyanaz James Cameron belefáradt a sorozatába és szerződésszerűen, de csekély lelkesedéssel leszállította az újabb, remélhetőleg utolsó részt. Három és négy csillag között vacilláltam, a régi szép emlékek majdnem megenyhítettek és majdnem felfelé kerekítettem, de észbe kaptam. Ez bizony egy közepes és lélektelen iparosmunka az előzményrészekhez képest.
A látvány szokás szerint csúcs, de a sztori nagyon elgyengült. Van ugyan valami cselekmény, de ha az első részben ennyi lett volna csak, akkor nem futott volna be ekkora karriert az Avatar. Lementünk egy mezei akcióscifi szintjére a forgatókönyvet illetően.
A játékidő ezúttal is embert próbálóan hosszú, de ezúttal ez nem is nagyon indokolt, egy órát s... több»
Ígéretes kezdés, laposodó folytatás Könnyed vígjáték a Hallmark stílusában, de számos A-kategóriás szereplővel. Apropó, ha a Vasember miatt nézné valaki, akkor ne tegye, mert ő maximum egy percig szerepel, hiába van az itteni szereplőfelsorolás élén. A történet pedig nem egyedi, nem is különleges, cserébe teljesen megjósolható.
Van egy fószer, aki Los Angelesben főszakács egy étteremben, ahol a tulajdonos biztonsági játékos és nem enged változtatni a 10 éve bevált menüsoron. Őt is meg lehet persze érteni, azonban a séf nem boldog, mert ő újítana, kiteljesedne a szakmájában. Itt bejön a képbe egy internetes ütésváltás egy ételkritikussal, ami színt visz a cselekménybe, főleg, hogy a szakács teljesen fogalmatlan a webes dolgok t... több»
7/10 - De csak Pollack miatt Nem tudom, hogy Martin Stellman és Brian Ward cseszték-e el a forgatókönyvet, Sydney Pollack baltázta-e el a romantikus szál felépítését vagy egyszerűen nem működött a kémia Nicole Kidman és Sean Penn között, de az biztos, hogy a film legbénább része az volt, ahogy a szövetségi nyomozó és a tolmácsnő egymással bénázik. Kár volt ezért, mert minden egyéb szempontból jól sikerült alkotás ez. Na jó, van olyan jelenet, ahol minden snittnél más frizurája van Silviának (Kidman), ez már szinte komikus pár perc, de másba nem érdemes belekötni.
Amolyan politikai krimit látunk. Van egy tolmácsnő az ENSZ-ben, meg van egy fiktív afrikai banánköztársaság, amelynek a megorbánult és közutálatnak örvendő eln... több»
Nem tökéletes, de nagyszerű Nem való mindenkinek, de aki bírja Wim Wenderst, annak nagyon is. Engem rendesen beszippantott, annak ellenére, hogy a harmadik harmadban találtam kivetnivalót. Ez a csávó egy mágus, na. A cím nemigen volt magyarra fordítható, a Halál Palermóban félrevisz, mert a néző hajlamos lesz gyilkossági ügyet, krimit várni. A Palermo shootingban a shooting jelenthet ugyan lövést/lövöldözést, de fotózást is. És itt valójában a történetnek több köze van az utóbbihoz, bár kisebb mértékben az előbbihez is, de nem az a meghatározó. A főszereplő egy menő fotós, aki egyfajta értékrendi/életközepi válságban találja magát és az életen és halálon filózgat. A rendező Ingmar Bergmannak és Michelangelo Antonionina... több»
intelligens vígjáték Laza, de intelligens kis vígjáték, viszonylag egyszerű romantikus történettel. Nagyon jól sikerült összeraknia a rendezőnek, jók voltak a színészek és klasszak a dumák. Remek szórakozás, ajánlom mindenkinek.
Alulértékelt Szerintem a Coen nővérek nagyon jól megcsinálták ezt a filmet! A látványvilág hibátlan, kivéve a komcsi írók tengerparti villáját, mert abban feltűnően modern a falburkolat és a konyha, egyszerűen rosszul választották meg a helyszínt. A szereposztás parádés, a rendezés erős. A nővérek kicsit trollkodtak a szereplők neveivel is, a Mannix például mániákusra hajaz, de Laurence Laurentz rendező neve is milyen már...
Josh Brolin az egyik nagy filmstúdió gyártásvezetőjét játssza valahol az 1950-es években, szórakoztató betekintést kapunk az akkori filmes munkába, aztán a kommunista forgatókönyvírók elrabolják a George Clooney által alakított színészt, aki épp a Hail, Caesar! forgatásán dolgozik. V... több»
Biztonsági övvel Egy igazán nyomorult szekta világába kapunk irtó nyomasztó betekintést Louis Theroux dokumentumfilmjében. Még csak a felénél tartok, de kezdek teljesen kiborulni. Ennek a beteg szubkultúrának egyik ünnepelt személye az az Andrew Tate, aki jónéhány évig arról volt ismert a magyar hírfogyasztók előtt, hogy Budapesten élt és időnként összetört valami drága autót meg leginkább csaló befektetéstoborzó tevékenységet szervezett. Fúj, de alávaló figurák ezek. Theroux viszont nagyon érdekes dokumentumfilmes, még sose találkoztam a munkáival, pedig nagyon profi. Kicsit se szívbajos, néha azt vártam, hogy mikor mos be neki valamelyik tirpák egy nagyot. Tutira hiányzik belőle valami gén, ami a félelemér... több»
COPS megfilmesítve Van valamelyik amerikai csatornán ilyen rendőrségi show, ha ott járok az országban, és a tévét nyomogatom, mindig belefutok. COPS a neve. Na, ez pont ugyanaz, csak kicsit köré raktak egy karcsúcska sztorit. Érdekes ötlet, de engem nem annyira fogott meg. Jake Gyllenhaal és Michael Pena persze tök jó, emelik a produkció színvonalát. Ha valami miatt, akkor miattuk érdemes nézni. Húzónévnek beletették Anna Kendricket is, aki nem sokat tesz hozzá, igaz, nem is húzza le a filmet.
Aki szereti az ilyen testkamerás dokumentumjellegű rendőrségi anyagokat, az ezt is bírni fogja. Technikailag arról szól, hogy van két rendőr, folyton járőröznek, ha nem, akkor a rendőrörs öltözőjében vannak, a maradék 2... több»
Nem kell hozzá szeretni az énekest Sose volt a világom Robbie Williams zenei repertoárja, másfajta zenék érdekeltek mindig, a Take That meg az abszolút mélypont volt, ha az jött a zenei csatornán, ami épp ment a háttérben annak idején, akkor mindig azt a pár percet használtam ki, hogy elmenjek mosdóba vagy kerítsek valami harapnivalót. Tény, hogy a szólókarrierje alatt már érezhető volt, hogy jó, amit csinál, csak engem pont nem hozott lázba. Ennek ellenére ez a film magával ragadott, és nagyon tisztelem az énekest azért, hogy ennyire elénk tárta a belső démonjait, amelyekkel küzdött eddigi élete során.
Ez egy önterápiának tekinthető mű amúgy, és a befejezés alapján van okunk feltételezni, hogy bevált a gyógymód. Érdekes mego... több»
Csináljunk klisés filmet divatos témában! Nehéz lehet ellenállni manapság annak, hogy hollywoodi filmmunkások a mesterséges intelligencia kockázatairól forgassanak. Timur és csapata (Timur Bekmambetov rendező, Marco van Belle forgatókönyvíró és a többiek) nem is állt ellen. A következmény egy közepes film.
A többnyire kétszemélyes kamaradisztópiában a kiváló dolgozó de alkoholbeteg rendőr a rögtönítélő mesterséges intelligencia előtt találja magát egy székhez bilincselve. Kezdődik a pár órája meghalt felesége gyilkossági ügyének tárgyalása a Mercy nevű AI bíróság előtt. Hogy kicsit jobban szoronghassunk, a római jog alapját képező ártatlanság vélelme helyett itt bűnösség vélelme van, a vádlottnak meg van másfél órája, hogy bizonyíts... több»
A végéig egyre jobb lesz Nagyon komolyan épül a film íve. Az elején ki van téve pár előjel, hogy idővel itt beteg dolgok fognak történni, de aztán egy órán át csupán karakterépítés és cselekmény-előkészítés zajlik. Idővel beindulnak a dolgok, majd egyre gyorsulva olyan menet következik, hogy az utolsó fél órában már kapaszkodunk, és még egy frappáns lezárás is jutott a legvégére.
De figyelem: pörköltszaftos trikójú antifeministáknak nem ajánlom a megtekintését, ők ki fognak akadni, mindenki más nyugodtan nekiláthat, nagyon jól fog szórakozni. Ja, bocsánat, nárcisztikus pszichopaták se nézzék, ha mégis, akkor ők fognak igazán betriggerelődni.
A cselekménybe nem másznék bele, mert nehéz spoiler nélkül bármit kiemelni... több»
Filmmúzeum Stephen King szerintem az egyik legtúlértékeltebb író a világon, és a közelmúltban túl sok gyenge filmadaptációt láttam a könyveiből. Mostanra összeállt számomra egy mintázat, ami mentén felépíti a történeteit és megállapítottam, hogy nagyon egy kaptafára dolgozik.
Azt hiszem, a sok szempontból kiváló Stanley Kubrick és Jack Nicholson tehet róla, hogy ilyen magas polcra került az író a filmes világban (Ragyogás). 27 évvel azon film után Mikael Håfström rendező nyilvánvalóan még mindig erősen a hatása alatt áll, nem egyszer erősen megidézi a referenciaalkotás képi világát és hangulatát. Annyira, hogy egyáltalán nem 2007-esnek érződik a műve, hanem legalább húsz évvel öregebbnek.
A történetbe... több»
Hol vannak az alkotói szabadság határai? Amenábar nálam korábban már bizonyított, de ezúttal szerintem túltolta a bringát. Ha valaki ebből a filmjéből próbál a bemutatott történelmi korra vonatkozó ismereteket szerezni, az úgy fog járni, mint aki az Origóról vagy Indexről szerzi a mai világra vonatkozó értesüléseit. Gyakorlatilag a saját filozófiai mondanivalójának teljes mértékben alárendelte és meghamisította a valóságot. A tudományos felvilágosultság és egy növekvő befolyású vallási csőcselék konfliktusát ábrázolja, és ennek érdekében nem átallja az erőteljesebb hatáshoz szinte barátokköztesen leegyszerűsíteni, kétdimenziósítani a szereplőket és a szembenálló csoportokat. Hová lett az öt évvel azelőtti komplex látásmód, amit A b... több»
72 A portugál birtok (2025)
Avelina Prat csinált egy filmet, ami körülbelül olyan, mint egy népmese. Főszereplője a jóságos Fernando (Manolo Solo alakításában), akkora táskákkal a szeme alatt, hogy én ekkorákat lehet, hogy nem is láttam még, Horst Tappert a kanyarban sincs. Maga a film a minőségéhez képest szerintem túlértékelt, és ebben közrejátszhat az, hogy a rendező művészfilmes megoldásokat alkalmazott, például fülbántó hegedűkornyikálást használt zene helyett és ezzel tette melankolikussá az amúgy is szomorkás nagytotálokat, hétköznapi megjelenésű vagy kifejezetten nem szép színészeket castingolt, stb. A nézők meg elhitték, hogy itt akkor nyilván valami felsőbb érték és elvont jelentés található, aztán, gondolom... több»