remekül sikerült megoldani a feladatot! Christopher Nolan nagy fába vágta a fejszéjét, mert az ógörög Shakespeare, azaz Homérosz rendesen be lehetett kábszizva amikor ezt a történetet megírta. Volt minden az eredeti műben, küklopsz, a katonákat disznóvá változtató banya és megannyi olyan mesebeli elem amit külön-külön is kihívás lehetett úgy filmvászonra írni, hogy az működjön. És összehozta, mégpedig úgy, hogy sittysutty eltelt a közel három órás játékidő.
Valójában ebbe a közel három órába így is cipőkanállal lehetett beszorítani mindent, simán lehetett volna 4 óra vagy több, de akkor ugye kérdés, hogy hányan mennek a moziba be. Mindenesetre jobb, hogy így egyben letolta a rendező az egészet, mintha elharmadolta volna mint ahog... több»
Csak mozifanatikusoknak, de nekik nagyon Hiroshi Okuyama mindössze 28 évesen olyat tett le az asztalra, hogy arról csak a legnagyobb elismeréssel tudok szólni. Ebben a röpke másfél órás filmben a japán társadalom nagyon kegyetlen természetét mutatta meg, de a világot nem fogja tudni megváltani sajnos, mert olyan eszközöket választott, amelyek mindenben szembemennek a hagyományos filmkészítéssel. Emellett olyan távoli múltba tette az egészet, és olyan elvontan fogalmazta meg a társadalomkritikáját, hogy jó, ha a filmnéző japánok egy százaléka látni fogja, és abból is maximum minden ötödiknek fog leesni, hogy mi van. Az a japán társadalom két ezreléke.
Az 1996-ban született rendező a díszletek alapján (öreg kocsik, zene, kazettás wal... több»
Ennek a rendezőnek meszeltek Hát én nem tudom, mi lett Guy Ritchie-vel, már az idei (2026-os) filmje után is komolyan gondolkodtam hogy mi volt a baj, de most összeállt a kép. Hogy durvábban ne sarkítsam: ő lett az akciófilm Mága Zoltánja, Fásy Ádámja, Kis Grófo-ja, vagy Kovács Ákosa, mindenki keressen tetszés szerinti behelyettesíthető nevet. Lényeg, hogy az akciófilmek giccshuszárjává vált, nagyon elfordult a korábbi önmagától.
Ezt a filmet valamennyire menthetné az a körülmény, hogy megtörtént eseményeken alapul, állítólag. Utánanéztem, és annyira nem. Ami megtörtént az az, hogy van egy Afganisztán nevű ország, egy időben voltak ott tálibok meg tálibokra vadászó amerikai katonák. Guy Ritchie tulajdonképpen félreveze... több»
Még mindig működik Kimaradt nekem ez a klasszikus, most láttam először. Persze részletekkel számos alkalommal találkoztam, annyira sokszor és szívesen szokták felidézni az egyes jeleneteit. Kicsit hasonlít a Charles Bronson-féle bosszúvágyhoz, csak itt egy megkattant irodista az, aki az igazságot osztja. Bár itt talán több a társadalomkritikai elem. Michael Douglas és Robert Duvall játéka igazán élvezetes, de a film nem mentes a szokásos kliséktől, például hogy itt is nyugdíj előtt álló rendőr mászik bele olyan ügybe az utolsó napján, amibe nem kellene szegénynek. Mai szemmel nem a világ legjobb filmje, de akkora klasszikus, hogy aki még nem látta, az feltétlenül pótolja be!
Meredek Fú, gyerekek, ez a film kiidegelt, nem annyira való ez 2026-ban magyar nézők számára, kicsit hajaz a mi nagy közös kollektív traumánkra. Az USA-ban játszódó disztópiát láthatunk, melyben néhány év alatt átveszi a hatalmat a Változás néven futó mozgalom, és leuralja, antidemokratizálja, tönkreteszi az országot. Sajnos nem kaptunk a végén feloldozást, ezért kénytelen voltam levonni egy csillagot, de különben nagyon intenzív élmény volt, rendesen kellett kapaszkodni a karfába nézés közben.
A színészek alakítása nagyszerű, különösen Kyle Chandlert és Diane Lane-t tudom kiemelni, de a többiek is jók voltak. A rendező (Jan Komasa) érdekes oldalról közelített a témához, egy népes családon keresztül... több»
Szimbolizmussal van tele Nem egyszerű film, csak a legfanatikusabbaknak való. Alternatív, szimbolikus, és nem ad megfejtést. Mary Bronstein író-rendezőként feladta a leckét, Rose Byrne pedig bemutatta, hogy nem csak vígjátékbeli karaktert tud alakítani. Kb. egy megfilmesített pánikrohamot látunk az anyai kiégés, a magány és a mentális összeomlás háromszögében.
Nagyon kell figyelni, és úgy sem lesz könnyű szétszálazni, hogy mi valóság és mi nem. Linda lánya beteg, de nem tudjuk, mi baja, és még azt sem, hogy hívják. Míg az anyjánál el nem kezdődik valami gyógyulás, addig az arcát sem látjuk. Nyilván nem, mert a súlyos kiégésben és kimerültségben szenvedő anya számára a gyermek személyisége átmenetileg elhalványul.
A... több»
Többnyire pusztítóan unalmas Beckett, ez a nagyszerű író nem volt partiarc, ez már a könyveiből is érződik, és ebben a filmben úgy jön át, hogy az unalmasság egy lényeges személyiségvonása. Néha azért megvillan egy sajátságos ír humor, ami olyankor felettébb szórakoztató tud lenni a kiéhezett néző számára. Ugyanis többnyire unalom és monotonitás lengi át a produkciót. De ez szerintem jó esetben téves, rosszabb esetben önkényesen hamis rendezői megközelítés; lejjebb kitérek rá, hogy miért.
Ettől függetlenül szépen kivitelezett a film, Gabriel Byrne alakítása pedig nagyszerű. Az író életútjának megismeréséhez valamennyire hozzátesz ez az életrajzinak tűnő történet, így az irodalomkedvelők számára a lapossága ellenére is a... több»
Könnyen lehetett volna még jobb is James Mangold rendező és forgatókönyvíró annyira szépen indított, aztán a film közepén belefingott a nullás lisztbe. 1961-ben indulunk, a helyszín, a díszlet és a jelmezek hitelesek, a történet hiteles, az atmoszféra hibátlan, minden olyan gyönyörűen alakul egészen 1963-ig, és akkor hirtelen 1963-ban snitt és 1965 lesz. Elhiszem, hogy ha nem ugrik át, akkor ez egy legalább háromórás mozi lesz, de így meg simán kimaradt egy csomó legfontosabb esemény, ami sok mindent követhetetlenné tehet azoknak, akik nincsenek felkészülve Dylanból. Sikerült a legfontosabb párkapcsolati és művészeti fordulatokat kiírni a tömörség jegyében. Na, mindegy, ez van. Én azért inkább megnéztem volna a hosszabb verzi... több»
Hú, öcsém Kellően beteg vígjáték, sok múlik azon, hogy felül tudtok-e emelkedni a kaki-pisi szintű poénokon, mert ha igen, akkor sokszor elég vicces. Olyan mint az átlag hollywoodi vígjátékok és Seth MacFarlane filmjeinek valamiféle ötvözete.
Messzemenően alulértékelt Faék egyszerű a mondanivaló, és ezzel nincs is semmi baj. Röviden a következő: az életben az igazán fontos dolgok egyszerűek és időben, valamint térben univerzálisak. Pont. Ennek fényében ez a rövid, másfél órás alkotás egy tömör és kerek transzcendens utazás volt. Megpróbált a vége felé választ adni az élet értelmére is, de azt a részét nem feltétlenül írom alá, aminek úgyszintén nincs jelentősége; a film attól még rohadt jó.
Van egy idősík 45000 évvel ezelőttről, ott látunk egy családot, aztán van egy jelenbeli másik idősík, ahol pont ezt a családot régészik a régészek. A harmadik idősíkban megy az űrhajó a francba, egy többszáz éves úton halad, viszi az embriókat az új lakóhellyel kecsegt... több»
azt' mégse Úgy értesültem, hogy ez a film igen figyelemreméltó, és illik abba a sorba, ami az általam nagyra tartott alkotásokat jellemzi. De mégsem. Azért nem akarok teljesen genyó lenni, akár jó film is lehet, csak nálam nem működött eléggé. Szóval lehet, hogy mégis nagyszerű, csak nem voltam rá fogékony. Továbbmegyek, ez nagy valószínűséggel sokkal jobb, mint ami nekem átjött. Nem volt meg köztem és Gyllenhaal Magdi között a kémia, pedig nagyon elismerem a munkásságát. Ez van.
A rengeteg hiba ellenére Hajszálra voltam attól, hogy 3 csillagot adjak rá, de aztán felülkerekedett az altruista énem. Na, szóval nézzétek, de közben legyetek elnézőek, mert az itt elég jól fog jönni.
Kezdjük a jó hírekkel. Jake Gyllenhaal és Anne Hathaway külön-külön is jól játszik, és itt most teljesen jó közöttük a kémia is. Meg laza, nem túl agyalós vígjáték, ami nem fogja túlterhelni a nézőket; akinek meg arra van igénye, az talál benne pár fajsúlyosabb gondolatmorzsát magának. Például az orvoslátogató-ipar etikusságával kapcsolatban. Apropó, sejtem, hogy a magyar fordításnál a drogok szóhasználatának választását fejtörés előzte meg, mert itt nyilván alapértelmezésben gyógyszerekről van szó.
Van még egy dolog,... több»
Üdvözöl az Oszkár A héten záporoznak rám az ambivalens érzéseket keltő filmek, ez is egy ilyen. Erős filmesztétikai értékek keverednek itt a patikamérlegen tudatosan Oscarra optimalizált szerkesztéssel, utóbbi nem szép dolog a szememben, egy művész ne prostituálódjon a zsűri ízlésének alámenve, hanem járja büszkén a maga útját, azért művész.
Na, de nézzük, mi volt nagyon jó. Először is az operatőr óriási tehetséggel bír, gyönyörű munkát végzett. Nem csak hagyományos tekintetben szép, hanem innovatív megoldásokat is bátran alkalmazott. Annyira menő, amit véghezvitt, hogy érdemes megjegyezni a nevét: ő Adolpho Veloso, és amit csinál, az vizuális költészet. Jelentős színészfelhozatal is volt, ráadásul jól is ját... több»
Nagyon minőségi Ez a film minden szempontból rendkívül igényes munka. Azért csak 4 csillagot adok rá, mert a számtalan fantasztikus tulajdonsága mellett azért nem kifejezetten volt története, és ezt kicsit hiányoltam. Pontosabban volt története, döntsétek el, hogy ez kiad-e egy filmet: Vivnek el kell utaznia, hogy a kattos férjének segítsen, a kilencéves Jesse-t ezalatt lepasszolja a tesójának, Johnnynak. Jesse és Johnny között szépen kialakul a szeretet és a kötődés, aztán Viv hazaviszi Jesse-t, de ettől az erős kapcsolatuk megmarad. Ez kicsit kevés, nem?
Na de közben minden más 10/10. A film fekete-fehér, ami elsőre gyanúsan hatásvadász, művészieskedő húzásnak tűnik, de itt teljesen indokolt. A helyszíne... több»
Pénz nélkül jaj, meghal a Föld / És Dubaiban se lenne annyi sok zöld. John Patton Ford harmadik filmje ez, a másik kettővel nem találkoztam, de nem most lesz az áttörése. Nem volt annyira gáz, de nem lesz emlékezetes. Könnyű nyáresti semmiségnek megfelel.
A rendezés fesztelen, a film ritmusa laza, a cselekmény lineáris, nem éri az agyunkat intellektuális kihívás. Glen Powell a szokásos idegesítő mosolyát villogtatja, miközben eljátssza a pénzközpontú figurát. Ed Harris lenne itt a legjobb színész, de belőle keveset kapunk és abba se tett túl sok munkát. Margaret Qualley meg zavarba ejtően semmilyen.
A film egy börtönben, a halálsoron kezdődik. Becket Redfellow, a nagyon kitalált hangzású, igen vagyonos Redfellow családnak a szopóágon lévő leszármazottja (aki n... több»
Nem nagy durranás Szerintem okosabb akart lenni ez a film annál, mint amilyenre sikerült. Egy négyszemélyes párkapcsolati lakásdrámát láthatunk Olivia Wilde rendezésében és főszereplésével, az ő párját Seth Rogen alakítja. A szereposztás csalogatott a moziba, mert ott van még Penélope Cruz és a hatszáz éve nem látott Edward Norton is. Hát nem sikerült az elvárásaimnak megfelelni, a nem különösen hosszú játékidő ellenére a második fele kifejezetten órára pillantgatós lett nálam annak ellenére, hogy a pszichológiai témájú intelligens drámákat kedvelem.
Egy 2020-as spanyol filmnek a remake-je ez (Sentimental avagy The People Upstairs, magyarul Szenvedélyes szomszédok címen találjátok meg), ránéztem annak is a... több»
Vannak értékei A PopUp Produkció egyfelvonásos kamaraszíndarabjából az eredeti szereplőkkel másolta fel filmvászonra Deák Kristóf ezt a tipikus lakásdrámát. Érezni is a színdarabos jelleget nagyon, de új perspektívát teremtenek a közeli képek, ami sokszor intimebbé tette az élményt, mint amikor egy nézőtér távolságából látjuk egyben az egészet.
Az első percek Budapest belvárosában telnek számos zavaró termékelhelyezéssel tarkítva, de ezek valahol fél óra után nagyon nagy szerencsénkre a Bortársaság feltűnő lógójának mutogatásával elmúlnak, a hátralévő egy óra már reklámmentes. Ha figyelembe vesszük, hogy a produkció egy forint közpénzt nem kapott, független finanszírozással valósult meg, akkor könnyebb le... több»
Mariano De Santis nem egy szatyor fuvallat Paolo Sorrentino legújabb filmkölteményében a zseniális Toni Servillo alakítja Mariano De Santist, Olaszország mandátumának végén járó köztársasági elnökét. A történet állítólag fiktív, azonban az olasz nézők és kritikusok számára az első perctől kezdve egyértelmű volt, hogy a karaktert Sergio Mattarella, Olaszország jelenlegi, rendkívül tisztelt államfője ihlette. A filmbéli elnök habitusa és Mattarella személyes életrajzi háttere is ezt sejteti. De nem kell ebben elmerülni, mert a film a valósággal való bármiféle egyezés meglététől vagy nem lététől függetlenül is teljesen megállja a helyét, a valóságnak nincs jelentősége. A magyar néző fejében átfut a párhuzam a mai (2026) itthoni valóságg... több»
Figyelni kell erősen Arnaud Desplechin keményen megdolgoztatja a nézőt, méghozzá érzelmileg és intellektuálisan. Az első másfél óra után majdnem bevágtam az egészet a sarokba, de aztán, ha már ennyit melóztam rajta, nekiálltam végignézni a maradék egy órát ebből a rendkívül hosszú filmből. És megérte, mert két óránál olyan történik, amitől kiderül, hogy semmi sem az, aminek látszott.
Hosszú ideig idegesítő csapongásnak tűnik az egész, könnyen elveszti a néző a motivációját és figyelmét. A rendező nem könnyíti meg a dolgunkat, így nem hibáztatom azt, aki feladja a felénél, és csalódott értékelést hagy.
Az eredeti cím szó szerint fordítva Királyok és királynő lenne, ami kifejező a történet ismeretében, de lehet,... több»
A szenvedés főleg a miénk A kreatív magyar címfordítás szerint itt rokonok szenvednek, de valójában a néző jobban, igaz, mi leginkább csak a végén. "A real pain" - ez az eredeti cím, ennyire nem volt rossz, de a végére azért meglehetősen fájdalmat okozott, amikor kiderült, hogy nem jutott sehová az egész - céltalan időtöltés lett hát az amúgy szerencsésen rövid másfél óra.
Kieran Culkin játéka kifejezetten jó volt, Jesse Eisenberg se volt rossz. A többiek jobbára lapos asszisztenciát nyújtottak mellettük, talán nem tudta őket magával ragadni Jesse Eisenberg forgatókönyve és rendezői ereje, mármint ha van neki olyanja (az előző két filmjével inkább az ellenkezőjét bizonyította).
Benji (Culkin) és David (Eisenberg) két... több»
71 Odüsszeia (2026)
Christopher Nolan nagy fába vágta a fejszéjét, mert az ógörög Shakespeare, azaz Homérosz rendesen be lehetett kábszizva amikor ezt a történetet megírta. Volt minden az eredeti műben, küklopsz, a katonákat disznóvá változtató banya és megannyi olyan mesebeli elem amit külön-külön is kihívás lehetett úgy filmvászonra írni, hogy az működjön. És összehozta, mégpedig úgy, hogy sittysutty eltelt a közel három órás játékidő. Valójában ebbe a közel három órába így is cipőkanállal lehetett beszorítani mindent, simán lehetett volna 4 óra vagy több, de akkor ugye kérdés, hogy hányan mennek a moziba be. Mindenesetre jobb, hogy így egyben letolta a rendező az egészet, mintha elharmadolta volna mint ahog... több»